A kőkemény nők még a korrupt politikusokat is lenyomják

[[video]]– Miért kellene bíznom benned?
– Mert csak én állok közted és egy fejedbe eresztett golyó között!

A Nyughatatlan özvegyek (Widows) nem finomkodik, nem fest romantikus képet a bűnözésről, nem veszi lazára a figurát, hogy vígjátéki eszközökkel meséljen az alvilágról. Nyers, erőszakos és kegyetlen, emellett azonban a karakterek legapróbb rezdülésére is érzékeny, a csendes megfigyelésből kirobbanó brutalitás emiatt olyan, mintha hirtelen feltekernék a hangerőt, ahogy az egyik jelentben a maffia végrehajtója hangosítja fel maximumra a tévét, miközben az emberei a másik szobában agyonverik a célszemélyt.

A Nyughatatlan özvegyek a nyolcvanas években a brit ITV-n sugárzott azonos című (Widows, magyarul Özvegyek címmel ment a tévében) sorozat remake-je. Az alkotók, az Oscar-díjas Steve McQueen rendező (12 év rabszolgaság, Éhség, A szégyentelen) és Gillian Flynn forgatókönyvíró (Holtodiglan, Éles tárgyak) az alapsztorit megőrizte, a történetet azonban Angliából Chicagóban, és a nyolcvanas évekből napjainkba helyezték át.

Négy jó nevű tolvaj a következő nagy dobásra készül, azonban a főnök, Harry (Liam Neeson) hiába tervez meg mindent pontosan, mindannyian meghalnak az akció során. És ami utánuk marad, egy nagy halom adósság (és nem a hatóságoknak, hanem az alvilágnak lógnak), és négy elkeseredett feleség, akik eddig jómódban éltek a rablásoknak köszönhetően, a férjek halálával azonban a saját lábukra kell állniuk. Mivel a bandában Harry volt az ész, kézenfekvő, hogy az özvegyek között a neje, Veronica (Viola Davis) vigye a prímet. Nem is habozik sokáig, a gyászmunka nála így nem feltétlenül a hagyományos értelemben működik: megtalálja férje feljegyzéseit a következő tervbe vett akcióról, és elhatározza, hogy ha már a férfiak nem tudják, özvegyen maradt társaival ők megcsinálják.

Mivel a politikai babérokra törő maffiózó, Jamal Mannings (Brian Tyree Henry) kétmillió dollárt követel rajtuk, a csapatnak igyekeznie kell a rablással. A rendező azonban nem sieti el a dolgot. A tényleges akcióra csak a film utolsó negyedében kerül sor, de a toborzás sem indul el a film feléig. McQueen a klasszikus heist (a lopást a történet középpontjába állító) filmek dramaturgiája helyett egészen más megoldást választ: a környezetet, a nők helyzetét, a szegénysorban tengődő kisebbségek kiszolgáltatottságát, és a politikai korrupció világát mutatja be. A szajré ebben a közegben egyszerre másodlagos, és mégis létfontosságú. Hiszen, mint látni fogjuk, a pénz néha boldogít.

Veroncia a háromból két özvegyet sikerrel beszervez, Linda (Michelle Rodriguez) férje halála után elveszíti ruhaüzletét, így nem marad más megoldás számára, csak ha belemegy a buliba, és Alice (Elizabeth Debicki) sincs másként ezzel. Szép lassan aztán kiderül, hogy a motiváció nem csupán anyagi természetű, a nőket csúnyán kihasználták és bántalmazták elhunyt férjeik, vagyis a lopás számukra a szabadság ígéretét hordozza, ha végrehajtják, sikerrel szabadulhatnak ki a rájuk mért rabságból.

A negyedik özvegy, Amanda (Carrie Coon) újszülött gyermekét választja a nagy balhé helyett, így ő kimarad az akcióból, szerepe azonban így sem elhanyagolható. Nem lövöm le a poént, de Amanda és a csecsemő nem elhanyagolható jelentőségűvé válik a cselekmény egy késői pontján. Nélküle azonban nem teljes a csapat, és mivel az eredeti sofőrjük idő előtt elhalálozik, kénytelenek bevenni egy „külsőst”, így kerül a buliba Linda bébiszitter-kozmetikusa, Belle (Cynthia Erivo).

Az özvegyek készülődésével párhuzamosan a város is mozgásban van, helyhatósági választásra készülnek, a képviselői helyekért pedig két alvilági figura, Manning, és ellenlábasa Jack Mulligan (Colin Farrell) indul. Manning mindent magáénak akar, ehhez pedig a meggyőzés különféle szintjeit alkalmazza, ha a szép szó nem használ, jön az öccse, Jatemme (Daniel Kaluuya), és szemrebbenés nélkül fejbe lő mindenkit, aki nem engedelmeskedik. Mulligan látszólag kifinomultabb, ám a mélyben ugyanúgy mozgatja a szálakat, mint riválisa. Jack apja, Tom Mulligan (Robert Duvall) örökébe lépne, aki egy igazi nagypályás spíler. Nem érdekli semmi és senki, főként nem az a környék, amely kizsákmányolásából mesés vagyonra tett szert.

És ezen a ponton válik nyilvánvalóvá a kontraszt a bűncselekményre készülő nők és a politikai játszmák között. Az özvegyek elhatározták, hogy átlépik a törvényesség kereteit, mert nincs választásuk, a hatalomra törő maffiózok ezzel szemben a felszínen igyekeznek megőrizni a látszatot, azt hirdetik, hogy számukra a közösség boldogulása az első, miközben magasról tesznek az emberekre. Veronicának és bandájának a zsákmány csak eszköz a túlélésre, az előkelő politikusoknak azonban a zsákmányszerzés a cél. Ez a szembeállítás pedig óhatatlanul is modern kori Robin Hooddá nemesíti az özvegyeket, és relativizálja a bűnüket.

Steve McQueen elképesztő színészgárdát hozott össze, szinte még a kép szélén ácsorgó statisztát is világsztár játssza, és talán az a film legfőbb erénye, hogy mindenkiből a legjobbat hozza ki. Az Oscar-díjas Viola Davis megint nagyot játszik, készülhet is a következő jelölésére, de vérfagyasztóan erős a mindenki által kihasznált, lelkileg és fizikailag is bántalmazott Alice-t alakító Debicki jelenléte is. Félelmetes végignézni, ahogy súlyosan sérült özvegyből erős, önálló nővé alakul át. A Tűnj el! főszerepéért Oscar-jelölt Kaluuya is remek a kíméletlen, amorális maffiozó szerepében, akárcsak Robert Duvall, aki a megszokott zsenialitással hozza az egyre gyöngébb, de rasszizmusából és érdektelenségéből mit sem vesztő öreg oligarchát.

A rengeteg klasszis, és az őket bemutató történetszálak azonban néha alaposan megnehezítik a néző dolgát. Nem egyszerű végigkövetni a különféle eseményeket, pláne úgy, hogy McQueen nem minden esetben tudja fenntartani a feszültséget. Amíg az özvegyek tervezgetése feszes és érdekfeszítő, a politikai maffia bemutatása időnként leül, és érdektelenné válik. Ez persze alig von le valamit a film értékéből, hiszen a rablás és a kizsákmányolás már említett egymásra vetítése mindvégig sikeresen fűzi össze a szétágazó szálakat, így pedig szinte észre sem vesszük, ha egyik-másik rész unalmasabbra sikerül.

A nyáron mozikba került Ocean's 8 – Az évszázad átverése (a film kritikáját ide kattintva olvashatja) Cate Blanchettel, Sandra Bullockkal és Rihannával jól láthatóan az erős nőt igyekezett bemutatni, aki nem riad vissza a férfiak uralta bűn világától sem. Az a film röhejes erőlködés lett, így semmit sem mondott a női küzdelmekről, a bántalmazásról, a kizsákmányolásról és az egyenjogúságról. A Nyughatatlan özvegyek ezzel szemben mélyre ás, és rendkívül fontos dolgokat hoz a felszínre. Őszintén mutatja be a csábító (politikai) szólamok mögött megbúvó kegyetlen világot, amelyben kőkeményen kell küzdeni az életért.

Ha nem is a legjobb, mindenképpen az év egyik legfontosabb filmje lett Steve McQueen alkotása, ami a sztárparádén és a kőkemény akción túl is bőven érdemes a figyelemre.

(fib)