promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megérkezett Rita Ora második lemeze
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Rita Ora friss és ropogós albuma „Phoenix” címmel két kiadásban jelent meg. A deluxe verzión további négy dallal örvendezteti meg a rajongókat, így összesen 16 szám kapott helyet rajta. Valljuk be őszintén, ma már a többség a deluxe verzióra kíváncsi, úgyhogy maradhatna az is a sima lemez, de ez marketingfogás, így inkább ne menjünk bele. Extra dalokat kapnak a rajongók a deluxeon, úgyhogy nekik azt kell hallgatni.

Az énekesnő pont idén vette be a Balaton Sound nagyszínpadát, szóval már a magyar közönség is láthatta őt élőben. Az album után rögtön bejelentette 2019-es világkörüli koncertsorozatát, de nekünk meg kell elégednünk a nyári fellépésével, mi most ebből kimaradunk. Mondanám, hogy a közelben elkaphatjuk őt, de nem: Londont, Milánót, vagy Párizst kell megcélozni.
A zenélés és a zeneszerzés az egyik legfelszabadítóbb érzés számomra. Ez az album szeretettel készült, a szívemből jön. Rengetegen segítettek és támogattak abban, hogy egy olyan végeredmény szülessen, amire valóban büszke lehetek. Köszönöm mindenkinek!
– nyilatkozta az énekesnő az alkotói munkáról.

Az albumon olyan zseniális trackek is szerepelnek, mint az Aviciivel közösen jegyzett „Lonely Together” vagy a Cardi B-vel, Bebe Rexha-val és Charli XCX-szel közös, „Girls” című munkájuk, továbbá a közel 250 milliós lejátszást is elérő „Anywhere” című szerzemény.

A mézesmadzag megvolt, innentől vessük bele magunkat az egészbe! Az új albumot ide kattintva tudjátok meghallgatni!

(Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás