promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nemes Jeles László új filmjét nevezzük az Oscar-díjra
Borítókép:  Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Napszállta múlt héten debütált a velencei filmfesztivál versenyprogramjában, ahol elnyerte a FIPRESCI, a nemzetközi filmkritikusok szövetsége zsűrijének a díját. Nemes Jeles László új filmjét már a világpremier előtt csaknem 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg, az észak-amerikai premier a torontói filmfesztiválon volt a hétvégén, amelyet további vetítések követnek. A filmalap közlése szerint Magyarország 2018-ban Nemes Jeles László filmjét nevezi a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjért. 

A magyar nevezettről döntő testületben a filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes vezérigazgató, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm rendezője és Szabó Gábor operatőr vett részt. 

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi, 91. Oscar-díjakra az idegen nyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. A nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet. A jelöltek listáját 2019. január 22-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat február 24-én adják át Los Angelesben.



Nemes Jeles László új filmjében nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője – az azóta elhunyt – Melis László, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. 

A történet 1913 nyarán, a béke utolsó napjaiban kezdődik Budapesten. Leiter Írisz (Jakab Juli) hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) azonban elutasítja és minden áron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt és bátyja hollétét tudakolja tőle. A lány akkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.

A hazai közönség Nemes Jeles László filmjét először a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja szeptember 15-én, majd a Napszállta szeptember 27-től lesz látható országszerte a mozikban a Mozinet forgalmazásában. 

(son)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás