promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Brutális az X-A rendszerből törölve új előzetese
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Közel kétmillió ember él ebben a városban, naponta négyen halnak meg átlagosan öngyilkosságban, az esetek csupán két százalékánál bizonyítható, hogy bűncselekmény történt - hangzik el a trailer elején. 

A nyomasztú hangulatú, skandináv stílusú pszicho-thrillerként aposztrofált filmben Balsai Móni egy pánikbeteg rendőrt (Éva) alakít, aki üldözőbe vesz egy könyörtelen sorozatgyilkost. Éva ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság igazából összefügg, és egy zseniálisan gonosz sorozatgyilkos műve, aki az értelmiség többszörös árulása ellen lázad fel.

Bármennyire is zseniális rendőr Éva, élesben képtelen megoldani a feladatot, a terepen leblokkol. Egy újonnan érkezett rendőrtiszt (Schimed Zoltán) azonban képes Évát kimozdítani ebből helyzetből. A két zsaru együtt ered a titokzatos esetek nyomába, a szálak nagyhatalmú üzletemberekhez vezetnek. 

Ujj Mészáros Károly ezúttal új műfajban bizonyítja tehetségét, és most is különleges látványvilágú, erős hangulatú filmet készített.

A főszerepet játszó színészek jó része már a Lizában is együtt dolgozott vele: a bűnügyet felfedező majd a rejtélyes ügy nyomába eredő rendőröket Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs alakítja, de fontos feladatot kapott Molnár Áron, Olasz Renátó, Fekete Ernő, Szabó Győző, Básti Juli, Szirtes Ági, Schneider Zoltán is.

Ez lesz Kulka János első filmes szereplése azóta, hogy 2016 tavaszán stroke-ot kapott, majd visszavonult a nyilvánosságtól.

A film november 1-től látható a mozikban.

(son)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás