promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
[[video]]Első látásra a Meg – Az óriáscápa egy gagyi szörnyfilm. És másodikra is. Harmadikra talán már inkább gagyi családi filmnek tűnik, vagyis tökéletesen alkalmasnak arra, hogy minden korosztályt a moziba csábítson egy kellemes, fékezett habzású borzongásra.

Csak a félreértések elkerülése miatt: a Meg nem női név, és még véletlenül sem Meg Ryan riogatja a strandolókat, a cím a Megalodon névből jön, ami pedig az óriásfogú cápa latin elnevezése. Az őskor brutális méretű fenevadja minden idők egyik legnagyobb és legfélelmetesebb ragadozója volt. De hiába nőtt meg akár 20 méteresre is, még egy ilyen pusztító szörny sem állhat ellen Jason Stathamnek. Pláne, ha megnézi ezt a videót, és rádöbben, honnan is indult a színész.


Mert nem volt mindig atomra kipattintott akciósztár. Na jó, a kipattintással nem volt gond, de fiatal éveiben az akciót egy tízméteres torony, valamint egy három- és egy egyméteres deszka jelentette. Jason Statham ugyanis műugró volt. Nem is akrámilyen, tizenkét évig a brit nemzeti csapat tagjának mondhatta magát, olimpián és világbajnokságon ugyan nem indult, de a Nemzetközösségi Játékokon igen.

Az őscápa bemutatóját követően újra felkapott felvétel is ezen a versenyen készült 1990-ben, az új-zélandi Aucklandben. Bár a szakértők szerint a vízbe érkezéssel akadtak gondok, és Statham végül a vert mezőnyben végzett, már akkor, csaknem harminc éve is látszott, ez a fiú még sokra viheti a vízben.

Szüksége is van erre a tehetségre, mert Az őscápát csak ő mentheti meg a bukástól. Bár a film tisztességesnek mondható 140 millió dollárt kalapozott össze a nyitó hétvégén világszerte, a csaknem 300 milliós összköltségvetés miatt rá kell tenni egy lapáttal, hogy nyereség legyen a vége.

A film készítői ebben Kína segítségére számítanak elsősorban. Nem véletlenül kapta a női főszerepet az ázsiai ország egyik népszerű színésznője, Li Bingbing, aki korábban több hollywoodi filmben, köztük a Resident Evilben és a Transformersben is felbukkant.

Az utóbbi években az amerikai forgalmazók látványosan fordultak Kína felé, legutóbb a Dwayne Johnson főszereplésével készült Felhőkarcoló célozta meg a világ legtöbb mozijával büszkélkedő országot. Ha Stathamet is megszereti a kínai közönség, Az őscápa sikere biztosítva van. 

Lehet, hogy arrafelé is terjeszteni kéne a színész műugró videóját.

(fib)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás