promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Alföldi Róbert zsűritagként osztja majd megint az észt
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Alföldi Róbert 2007-ben a köztévé Társulat című műsorában, majd 2013-ban és 2014-ben az RTL Klubon futó X Faktor mentoraként véleményezte az elé kerülő előadókat, így nem áll távol tőle ez a műfaj. 

Az RTL Klub vadonatúj, saját fejlesztésű műsorában, ami szeptember 2-ától vsárnaponként lesz látható, négy generáció hírességei küzdenek meg egymással. Tudásukat olyan műfajban is összemérhetik, amelyben otthonosan mozognak, és persze olyan feladatokban is próbára teszik magukat, melyekben még sohasem láttuk őket. A produkciókat Alföldi mellett Ganxsta Zolee és Ráskó Eszter értékeli. 

"Nem tudom, hogy a világ nagy változásai megjelennek-e a generációkon belül, de izgalmas lenne. Biztos lesz olyan, amit nem fogok érteni, de lehet, hogy ők sem fogják érteni, hogy én miről beszélek" - nyilatkozta Alföldi Róbert.

Az RTL Klub honlapjáról kiderül, hogy az első adásban Szabó Zsófi, Michl Juli, Fésűs Nelly, Oláh Gergő, Hajdu Steve és Kökény Attila csapnak majd össze.

(son)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás