promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy héttel korábban érkezett meg az új Nicki Minaj album
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Ariana Grande új albuma, a „Sweetener” augusztus 17-én jelenik majd meg, emiatt sokan úgy gondolták, hogy a két énekesnő között remek kapcsolatuk ellenére feszültség alakult ki, és ezért került előrébb a megjelenés, azonban ezek csak rossznyelvű pletykák, és semmi alapjuk nincsen.

Minaj előző lemeze a 2014-es „The Pinkprint” volt, amely mind a rajongók, mind a kritikusok körében nagy sikert aratott, emellett az USA-ban platinalemez is lett. Reméljük a Queen is fogja tudni hozni ezt a szintet, ami a negyedik lesz a sorban.

Az új albumon rengeteg impozáns előadó működik közre, többek között Ariana Grande, The Weeknd, Eminem vagy Lil Wayne. A lemezről eddig három szám jelent meg, a „Barbie Tingz”, a „Chun-Li” és az Ariana Grande-val közös duett, a „Bed”.

Nicki Minaj népszerűsége évek óta töretlen, a rapper-énekesnő eddigi karrierje során számos díjat vihetett már haza, többek között 6 American Music Awards-díjat, 3 MTV Music Awards-díjat, valamint 4 Billboard Awards-díjat, emellett 10-szer jelölték már Grammy-re is. Több, mint ötmillió lemezeladást tudhat magáénak, ezzel a világ egyik legtöbb albumot eladott előadójának számít.

Minaj már turnézik is az új albummal, nyár végén a Philadelphia-i Made in America zenei fesztivál headlinere lesz Post Malone-nal együtt, de a magyar rajongóknak sem kell csüggedniük, ugyanis 2019. február 25-én az Arénában is fellép. (Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás