promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
[[video]]Dave Bautista, A galaxis őrzője első két részében Drax szerepében bukkant fel, a harmadikban is feltehetően benne lesz, de azt a munkát már aligha végzi örömmel. Vasárnap legalábbis arról írt a Twitterén, hogy bár a szerződése szerint kötelező szerepelnie az új részben is, de felfordul a gyomra a gondolattól, hogy olyanoknak kell dolgoznia, akik a fasiszta cyber-nácik szekerét tolják. Ez utóbbival a Disney-re utalt, a cég ugyanis nemrég kirúgta James Gunnt, vagyis A galaxis őrzői-filmek szellemi atyját, aki egyben írója és rendezője is volt az összesen több mint 1,6 milliárd dolláros bevételt termelő szériának. 

A stúdió a rendező jó egy évtizeddel korábbi botrányos tweetjei miatt döntött a szakítás mellett. Gunn a viccesnek szánt posztokban pedofíliával, nemi erőszakkal, a szeptember 11-i terrortámadással és a holokauszttal is tréfálkozott. Ízléstelen bejegyzéseiért később bocsánatot kért, ám ez nem hatotta meg a Disney-t. A tweteket ugyan semmi sem menti, az azonban izgalmas, hogy miért épp most kerültek elő.

Gunn hangos bírálója Donald Trump amerikai elnöknek, így aligha meglepő, hogy a Trumphoz közel álló Fox News csatorna melegítette fel a rendező undorító bejegyzéseinek ügyét, méghozzá egy szélsőjobboldali, összeesküvés-elmélet hívő, Mike Cernovich figyelmeztetése alapján. Gunn később azt mondta, hogy már megváltozott, jobb ember lett, és soha nem írna le olyan mondatokat, mint akkor. De ez már nem segített rajta.

A szexuális zaklatási botrány nyomán egy ilyen ügy nem maradhat elintézetlen, gondolhatták a Disney-nél, így hiába sorakozott fel Gunn mellett fél Hollywood, köztük A galaxis őrzői teljes stábja, a stúdió hajthatatlan maradt, a rendező nem dolgozhat a széria harmadik darabján. Az ügy persze sokkal bonyolultabb annál, hogy miért tartja valaki viccesnek, ha kisfiúk megerőszakolásáról írogat. A legfontosabb kérdés, hogy vajon el lehet-e felejteni a megengedhetetlen viselkedést, meg lehet-e bocsátani valakinek, aki ekkorát hibázott?

Zoe Saldana és Chris Pratt, A galaxis őrzője sztárjai szerint egyértelműen igen. Utóbbi bibliai idézettel erősített rá véleményére, mely szerint Gunn már más ember, a Disney nem ítélhet a korábbi tettei alapján. Dave Bautista nem finomkodott, nem idézte a Szentírást. Vasárnapi tweetjében egyszerűen lefasisztázta a rendezőt bemártó médiumot, és kollaboránsnak bélyegezte a Disney-t.
Megcsinálom, amire jogilag kötelezhetnek, de James Gunn kirúgása után ez a film már nem az lesz, amire leszerződtem
– tette hozzá a birkózóból lett színész.

Megjegyzése kisebb lavinát indított el. Néhányan már azon spekulálnak, hogy ha a vezető színészek ennyire ragaszkodnak Gunnhoz, és nélküle forgó gyomorral vágnának bele a forgatásba, akkor a Disney alá tartozó Marvel inkább hagyhatja az egészet a fenébe, és a harmadik résznek új szereplőkkel vágnak neki. A Forbes arról ír, ennek ugyan megvan a kockázata, de még mindig jobb lehet a stúdiónak, mint a határozott ellenállás.

Időközben újabb nagyágyú lépett be a Gunnt védők sorába. Kurt Russell arról beszélt a Variety-nek, hogy „talán kicsit túl érzékeny” döntés volt ez a Disney részéről, és „rossz embert szúrtak ki maguknak”.
Gunn-nak csodálatos szíve és esze van, remélem, megbocsátanak neki
– hangsúlyozta a színész.

Mindeközben Karen Krizanovich, a filmipart belülről ismerő kritikus azt mondta a BBC-nek, hogy a Disney lépéskényszerben volt, amint kiderült, miket írt Gunn korábban, a stúdiónak döntenie kellett: „De nem biztos, hogy a kirúgás volt a legjobb döntés.”

Többen osztják a véleményét, és már nem csupán a rajongói petíciók és a sztárok védőbeszédei sürgetik Gunn visszavételét, de befolyásos körökből is erről hallani. A Disney azonban úgy tűnik, ragaszkodik döntéséhez. Egy meg nem nevezett belső forrás a BBC-nek elmondta, eszük ágában sincs visszavenni a rendezőt. Esetleg egy kompromisszumos megoldásba – amelynek nem része Gunn visszavétele – belemennének, hogy megtartsák a színészeiket, de az lenne a maximum. Már ha ragaszkodnak egyáltalán az eredeti stábhoz.

(fib)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás