promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Világsztár stíluskavalkádot hoz a Sziget Nagyszínpada
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
„Úgy tűnik, hogy a hétfői nap már biztosan teltházas lesz az idei Szigeten, ugyanis hamarosan le kell állítanunk a napijegyek árusítását, de a vasárnap is nagyon közel áll ehhez” – nyilatkozta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerint az erős program más napokon is hozhat látogatói csúcsot. Nézzük sorban, napok szerint, kik azok, akik idén a Sziget központi helyszínén buliztatják majd a rajongókat.

Szerda:

Már első nap itt lesz a kortárs svéd zene egyik legismertebb popcsaja, Lykke Li, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag mindent kipróbált már, amit egy énekes-dalszerző megtehet: dream poptól soundtrackig, díjesőtől fesztivál-headlinerségig. Nemrég jelent meg negyedik stúdióalbuma So Sad So Sexy címmel, melyről a deep end című számhoz készült klip mindössze egy iPhone-nal készült.


A tízes évek legfontosabb és legnagyobb hatású hiphopelőadója, Kendrick Lamar lép fel a headliner idősávban. Ő valóban egy igazi amerikai szupersztár, Obama kedvenc rappere, akit gyerekkori példaképe, Dr. Dre fedezett fel. Lamar az utóbbi hat évben sorra ontotta magából a hiphop legjobb hagyományain alapuló , mégis annyira jellegzetes rímeit. DAMN című legutóbbi albuma szintén telitalálat, a HUMBLE. csak a YouTube-on 522 milliós megtekintésnél tart, de ez cikkünk írásakor volt így, mire eljut hozzátok valószínűleg már rég lesz 523 millió is.


Csütörtök:

Pár hónapja olyan katartikus előadással érkezett a Budapest Parkba a brit multiinstrumentalista producer-zenész-dj, hogy a közönség jelentős része nem igazán akart távozni koncert után és konkrétan Sziget after party-hangulatot teremtett az italpult előtt. Most Bonobo tényleg fellép a Szigeten zenekarával egyetemben. 18 éves volt, amikor megtanultuk a nevét, és 18 éve tudjuk, hogy a downtempo sokak számára Bonobo szinonimája.


Bonobo után a Sziget nagyszínpadát ezen a napon is ellepik a főemlősök. A világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz, amely mostanában nagyon megszerette Magyarországot, mivel tavaly kétszer is koncerteztek nálunk, most meg újra láthatjuk őket a Szigeten. Damon Albarn és csapata már hozza az új lemez, vagyis a The Now Now repertoárját, szóval félig egy lemezbemutató koncit is kapunk.


Péntek:

A The Kooks már 2004 óta ontja magából a legjobb indie dalokat. Luke Pritchardék nagy slágereik mellett valószínűleg már új dalokat is bemutatnak augusztus végén megjelenő legfrissebb lemezükről. Az All the Time-al már biztosan találkoztak a rajongók, de ha nem, akkor most vessék bele magukat!


Az idei Sziget csajprodukciókban nagyon magasra tette a lécet. Lana Del Rey miatt valószínűleg olyanok is ki fognak látogatni, akik nem tartoznak a legnagyobb fesztivál fanok közé. Az amerikai énekesnő túl van ötödik nagylemezén, akit továbbra is a bájos és melankolikus pop koronázatlan királynőjének tartanak.


Szombat:

Időről időre mindig felbukkannak olyan jolly joker előadók, akiket egyszerűen nem lehet megunni, mivel valami olyasmit tudnak, amit kevesen: mindig felpörgetik a közönséget. Nos, a Bastille ezért mindig visszatérő vendég. A klasszikusok mellett ők is hoznak majd új dalokat, mint például a Quarter Past Midnightot.


Nem szorítunk háttérbe senkit, de a legexkluzívabb koncerttel valószínűleg a Mumford and Sons érkezik majd a hazánkba. A csapat Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén. Ez így is lett behirdetve, és persze így is maradt. Valóban különleges buli várható szombat este főműsoridőben, egy nagy ívű utazás bendzsótól az indie-rockig.


Vasárnap:

Az Oasis tesók még mindig nem békültek ki, és azt se nagyon lehet tudni mikor fognak. Liam Gallegher egyik félként érkezik a Szigetre a már kultikussá vált hangjával. Mivel az Oasist összerántani nem sikerült, így Liam tavaly As You Were címmel szólólemezt adott ki, ami nagyon jó kritikákat kapott. Erről hallhatjuk majd a legjobb dalokat, és persze azért lesznek klasszikus nosztalgikus számok is, azokból az időkből, mikor még együtt volt a nagy csapat.


Egy legenda után fellépni nem egyszerű, de azért Dua Lipának ez menni fog. Egyrészt zseniális hanggal rendelkezik, mellyel azonnal kitűnik a rádióslágeres előadók közül, másrészt gyönyörű és kiváló show-woman, harmadrészt emlékezetesen jó popdalokat énekel, pont olyanokat, amelyekről húsz év múlva visszanézve az évtized legszebb pillanatai jutnak majd eszünkbe. A hetet nem is lehetne jobban zárni a Nagyszínpadon.


Hétfő:

Ha valaki be tudja indítani a női szíveket, akkor az Shawn Mendes. A kanadai sztár 2013-ban kezdete el feltölteni híres dalok feldolgozását a Vine videómegosztó- oldalra. Itt fedezték fel, majd jött a Stitches című dal, ami meghozta neki a világhírnevet. Mendes azóta már három stúdióalbumot tett le az asztalra, a legfrissebbet éppen idén. Az egyszerűen Shawn Mendes című lemez a Billboard 200-as listáján az első helyezést érte el. Hát, csak tud valamit ez a fickó.


Shawn után fellépni valószínűleg csak partyval lehet, így érkezik is a norvég fiatalember, Kygo, aki egy Ed Sheeran-remixszel robbant be a a legismertebb producerek közé, aki mindent tud a house-ről, aki dolgozott az Imagine Dragonstól kezdve Selena Gomezig. Mutatjuk a legfrissebb klipjét, a többit pedig majd ő prezentálja a Nagyszínpadon.


Kedd:

A zárónapon láthatjuk az egyik legjobb koncertzenekart az indie szcénában, már amennyire indie-nek nevezhető a The War On Drugs, hiszen annyira kihallhatók az amerikai rockhagyományok, Bob Dylantől Tom Pettyig. Aki esetleg legutóbbi, Deeper Understanding című albumukkal kezdi csak az ismerkedést, jelezzük, hogy tökéletes választás, mivel a zenekar évről évre egyre jobb.


Alex Turner énekes gitáros pont akkor járt zenekarával a VOLT-on 2014-ben, mielőtt visszavonult volna egy időre az Arctic Monkeys, viszont a Szigeten már egyszer fellépett Last Shadow Puppets nevű csapatával. A közönség már nagyon akarta látni a Sziget színpadán az indie rock egyik legnagyobb fenegyerekeit, így régóta a kívánságlistán szerepeltek. Nos, most biztosan övék a záróshow. Legújabb albumukat július végén adták ki, így ebből is fogunk kapni egy kis ízelítőt.


Most igazából csak az est közeli fellépőket mutattuk be, de a lenti képen bőven van még mit szemezgetni. Sok zenekar van, amire mi is nagyon kíváncsiak vagyunk, hiába a korai programban vannak. Találkozunk a Szigeten!

sziget18nagyszinpad
(Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás