promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Felhőkarcoló többet nyúl a Die Hardból, mint egészséges, de eredeti ötletek híján is szórakoztató.

Gyerekkoromban sosem értettem, hogy egy szuperhősnek hogyan lehetnek igazi ellenségei. Superman miként vesztheti el az erejét, hogy aztán egy bárban egy falusi suttyó eltángálja, a Fantomot miért ütik le minden részben, ha egyszer ő a Fantom, és Batmant hogy lehet csapdába csalni, amikor ő mindenkinél ravaszabb. Hiába napjaink szuperhős-dömpingje, ha ma kéne legyőzhetetlen karaktert mondanom, nem a Bosszúállókra, vagy más képregényből a mozivászonra importált figurára esne a választásom, hanem Dwayne Johnsonra, a Sziklára. Legyen szó véres akciófilmről, vagy gagyi vígjátékról, a Szikla törhetetlen, nincs olyan erő, ami elbánhatna vele. Szerethetjük vagy utálhatjuk a filmjeit, hegyomlásszerű jelenlétének hatása alól az ember nehezen vonja ki magát.

[[video]]

A Felhőkarcoló alkotóinak így azzal a dilemmával kellett szembesülniük, hogy miként tegyenek egy legyőzhetetlen erőt esendővé? Hogyan lehet legyűrni a Sziklát úgy, hogy amikor a végén mégis felülkerekedik a rosszakon, azt könnyes szemmel nyugtázzuk?

Az ötlet egyszerre béna és zseniális: a hős tragikus körülmények között veszítse el az egyik lábát, és protézissel vegye fel a harcot a terroristák ellen. Ezzel mindenki jól jár, a néző elhiszi, hogy még az elpusztíthatatlannak is van gyenge pontja, a gonoszok elhiszik, hogy legyőzhetik a „féllábút”, a hős pedig sokkal mélyebbről jön vissza, mintha csak simán legyakna mindenkit.

Dwayne Johnson egy Will Sawyer nevű egykori FBI-ügynököt alakít, aki egy rosszul elsült túszszabadítási akció során elveszítette a lábát. De úgy tűnik, a tragédia hozza meg számára a boldogságot, egymásba szeretnek a sebésznővel, aki segített talpra állnia, gyermekeik születnek, és tíz évvel a baleset után már együtt utaznak Hong Kongba, ahol a férfi a világ legmagasabb (a valóságban nem létező) felhőkarcolójának biztonsági szakértője lesz.

A torony A Szikla méreteihez szabott, hogy nehogy azt higgyük, elég a hatodikról leesni ahhoz, hogy kitörjük a nyakunkat, a The Pearl, vagyis a gyöngyszem nevű épület háromszor akkora, mint az Empire State Building. Aki innen lepottyan az nem egyszer, de legalább félszázszor meghal, sőt hetedíziglen elhalálozik. És persze a név sem mellékes, akárcsak egy kagyló az igazgyöngyöt, úgy rejt a torony egy borzasztó értékes dolgot magában, amit a terroristák mindenáron meg akarnak szerezni. Hiába szúrja ki a nem csupán erős, de borzasztóan okos Sawyer a hatalmas biztonsági réseket, az épület tulajdonosa szerint minden szép és jó. Szavait árnyalja némileg, hogy a terroristák ekkor már a lépcsőházban vannak, hogy felgyújtsák az egész hóbelevancot.

Persze a gyújtogatást jól rákenik szegény fickóra, és a tetejébe még a kislányát is túszul ejtik. Will Sawyer azonban csak nem futamodik meg néhány rosszarcú nyápic elől, felveszi a harcot a gonoszokkal, akik a főhős ruháján feltűnő kosz és vérfoltok elszaporodásával egyenes arányban haláloznak el.

Kicsit ismerős a történet? Nem véletlen. Bruce Willis már végigcsinálta mindezt John McClane hadnagyként a Drágán add az életed!-ben (Die Hard). A Felhőkarcoló nem is próbálja tagadni a nyúlást, Rawson Marshall Thurber rendező nyílt lapokkal játszik. Nincs a filmben egy eredeti ötlet sem, semmi meglepő fordulat, vagyis semmi olyan, amit ne láttunk volna már nagyon sokszor eddig a filmvásznon. Már az első nagy összecsapás előtt pontosan tudjuk, kik a rosszak, ki irányítja őket, mi a céljuk, és azt is, hogy a főhős hogyan fog felülkerekedni rajtuk. De ez nem baj, sőt, talán ez a film legfőbb erénye.

Ne rohanjunk azonban ennyire előre, hiszen igazságtalan lenne a filmmel szemben, ha elfeledkeznénk azokról a csapdákról, amelyek többnyire tönkre vágják a gagyi akciófilmeket, és amelyeket a Felhőkarcoló sikerrel elkerül. Ilyen például a megmentésre váró feleség személye. Sarah Sawyer (Neve Campbell) nem egy átlagosan rettegő, síró, törékeny női karakter, hanem ő a sebész, aki összerakta a főhőst, fizikailag és mentálisan is. A nő ráadásul afganisztáni veterán, aki pontosan tudja, hogyan élje túl az extrém helyzeteket. És ugyanilyen csapda lehetett volna a történet meghatározó elemeként bevezetett műláb is. De ebbe sem esett bele a film. A protézis ugyanis egyszerre tűnik hátráltató erőnek és szuperfegyvernek. Többször csak ez menti meg a hős életét, és még az sem tűnik nevetséges túlzásnak, mikor Sawyer egy több száz méter magas daru tetejéről nekifutva ugrik vissza a toronyba.

Közel sem olyan mérföldkő, mint a Drágán add az életed!, nem olyan vicces, nem olyan laza, feleannyi kurázsi sincs benne, mégis, a Felhőkarcoló egészen szórakoztató nyári film.

Köszönhetően többek között Robert Elswit operatőrnek, aki a Mission Impossible-filmekkel a háta mögött néha valóban lélegzetelállító látványt kreált. Persze e téren sem kell hatalmas innovációra számítani, és az említett Tom Cruise széria is visszaköszön sok helyen, mégis alkalmanként erősen kapaszkodhatunk a székbe, amikor a Hong Kong-i toronyházak hirtelen az égbe szaladnak, vagy épp váratlanul megdőlnek előttünk.

És ha már a helyszín szóba került, nem véletlen, hogy a legmagasabb épületet éppen Hong Kongba álmodták. A városállam Kína része, mégis független, egyszerre az ázsiai hatalom területe és szabad, menő világváros. Olyan hely, amit a közönség szívesen elképzel háttérként, pláne, hogy a város már önmagában, fiktív torony hiányában is lélegzetelállító, a világ legmagasabb felhőkarcolójával pedig már végképp ellenállhatatlan. Az igazi előnye azonban a kínai piac meghódítása. Nem véletlenül szerepel egy rakás ázsiai színész a filmben, és nem véletlenül ugrándozik a Szikla épp Hong Kongban. Ezeket a varázsszavakat hallva a kínai közönséget csak rá lehet bírni a filmre, remélik az alkotók, és egy lassan másfélmilliárdos ország megnyerése, ahol immár több mozi van, mint az Egyesült Államokban, nem lehet rossz üzlet.

Nyílt szívű és meglepően őszinte film kerekedik a végére. Nem akarja többnek mutatni magát, tisztában van a gyengeségeivel, és azzal is, hogy a címét sosem írják majd be arany betűkkel a filmtörténet nagykönyvébe. Amikor pedig egy mű ilyen kendőzetlenül vállalja a nyúlást és a gagyit is, és ilyen lelkesen szórakoztat, akkor nem tehetünk mást, csak hogy megemeljük kalapunkat.

(fib)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás