promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyarul is megérkezett az Iron Maiden frontemberének könyve
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az Iron Maident Steve Harris basszusgitáros alapította még 1975-ben. Dickinson csak később került képbe, amikor a zenekar túl volt két albumon. Az akkori énekes Paul Di'Anno nem bírta a felemelkedést, és ahogy a rocksztároknál szokás, drogokkal enyhítette a stresszt. Mikor ez már a színpadi teljesítményére is kihatott, azután cserélték le Bruce Dickinsonra, a harmadik album már vele készült el.

Paul Bruce Dickinsonnak nem csak attól kalandos az élete, hogy a világ egyik legjobb heavy metál bandájában énekel: hivatásos pilóta, repülőgép-ipari céget vezet, motivációs beszédeket tart, sört főz, regényeket és forgatókönyveket ír és korábban vívóként nemzetközi szinten versenyzett. Ezekről mind olvashatunk majd a könyvben.

Persze az is elkerülhetetlen téma, hogy 2015-ben miként tudta legyőzni a rákot. Az énekes nem tagadta, hogy szexuális úton terjedő HPV vírus miatt lett golflabda méretű daganat a nyelvén illetve a nyakában. Azóta is próbálja erre felhívni a figyelmet, hogy senkit se kerüljön el az amúgy eléggé tabu témaként kezelt dolog.

A könyv kitér a szólókarrierjére is, amiben hat albumot tett le az asztalra. 1993-ban ki is lépett a Maidenből, hogy csak a szólókarrierjére koncentráljon, de 1999-ben visszatért.

A ”Mire való ez a gomb?” című 372 oldalas kötet a Trubadúr kiadó gondozásában készült el, a fordítói munkát Pritz Péter műfordító, újságíró, rádiós zenei szerkesztő végezte el.

Az Iron Maiden lemezeiből eddig világszerte 90 millió példány fogyott, a legutóbbi tizenhatodik stúdióalbumuk 2015-ben jelent meg Book of Souls címmel.

Legalább 2 ezer koncert van már a hátuk mögött, és valamiért nagyon szeretik Sopront, mivel 2016 után újra itt lépnek fel a VOLT Fesztivál nagyszínpadán június 28-án. Mivel hazánkban is óriási kultusza van a zenekarnak, így garantált a teltház. Előtte vagy utána pedig már meg is lehet venni a könyvet, ami egy rajongó polcáról sem hiányozhat. (Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás