promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az Eurovízióról kapunk filmet Will Ferrelltől
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Will Ferrellt számtalan hobbi hálózza be szabadidejében. Ha olyan kedve van, akkor tenisz mérkőzésekre látogat és interjúzik Roger Federerrel, vagy éppen az Eurovíziós Dalfesztiválon ücsörög és bulizik. A kamera is kiszúrta, és persze a fotósok is lőttek róla bőven képet. Ferrell azt nyilatkozta, hogy azóta rajongója a műsornak, mióta a svéd felesége megkedveltette vele.

Az Eurovízió még mindig egy amolyan giccsparádénak tekinthető, de állandóan találunk rejtett tehetségeket. Nekünk például ebben az évben pont a svédek dala tetszett nagyon. Benjamin Ingrosso gyakorlatilag már-már George Michaelös magasságokba emelte a funky alapokkal átszőtt muzsikáját.

Újabban a magyarok is állandó résztvevői a döntőnek, legalábbis mostanság nem igen maradtunk le róla. A közvetítés során rengeteg kulisszatitokba beleláthatunk, de ezt a film még jobban el fogja mélyíteni.

Ferrell idei látogatása alatt a verseny több elődöntőjét megnézte, és a versenyzőkkel is beszélgetett. A szervezőktől állítólag már engedélyt is kapott a film elkészítésére. Ez a dalfesztiválnak is jó reklám lehet, mert bár egyértelműen az európai közönséget fogja megcélozni az alkotás, de az amerikaiakkal is megkedveltetheti a versenyt, mivel náluk nem túl népszerű. Ausztráliában például annyira imádják, hogy hiába Eurovízió, ők mindig tiszteletbeli indulói lehetnek.

A forgatókönyvet Ferrell fogja írni Andrew Steele-lel, a Saturday Night Live műsor egy korábbi vezető munkatársával. A színész komikusnak ez a második nagy filmje a műsorszolgáltatónál, játszik a múlt hónapban kiadott Ibiza című vígjátékban is. Meglátjuk mint készítő milyen szerepet szán majd magának. (Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás