promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Minden, ami SOJA
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Hihetetlen, de a zenekar már 20 éve megvan, még középiskolai haverokból verbuválódott Arlingtonban. Nevük rövidítés, a Soldier of Jah Army (Jah hadseregének katonája) kezdőbetűiből áll, és Peter Tosh – Recruiting Soldiers című dalának szövegéből emelték ki.

Előző albumuk producere az a Duane Chin-Quee volt, aki Bruno Mars és Rihanna albumait is segített már tető alá hozni. Eddig amúgy nyolc stúdió albumot tettek le az asztalra, az első 1998-ban a CREEPING IN volt.

Kétszer jelölték már őket az év reggae lemeze kategóriában Grammy-díjra, 2014-ben és 2016-ban, de sajnos még nem kapták meg az elismerést, pedig már nagyon megérdemelnék.

Nagyon nagy szerepük van abban, hogy a reggae még mindig ilyen népszerű stílus. Fellépéseik a nagyobb országokban 10-20 ezres közönséget vonzanak, legutolsó lemezbemutató koncertjük New Yorkban hetekkel korábban már teltházas volt.


Az énekes, Jacob Hemphill érzékenyen figyeli a világ eseményeit, és olyan dalokat ír belőlük, amelyek szövege mély, mégis igazi dühvel társul, és amelyek megkülönböztetik a SOJA zenéjét kortársaiktól, és az egyre szélesebb körű amerikai reggae mozgalom élvonalába helyezik őket.

Ryan Berty dobos félig magyar származású, és bár gyerekkorától kezdve az USA-ban él, de állítólag még egészen jól érti a nyelvet, és pár kifejezést magától is használ. Ez biztosan tesztelve lesz, mikor megérkezik hozzánk a zenekar.

Ahogy az várható, a banda Bob Marley zenéjét tartja legfőbb inspirációjuknak, azonban rögtön utána Sade és Paul Simon dalainak hatását szokták kiemelni. Nem is szeretik, ha szimplán reggae zenekarnak tartják őket, zenéjükben keverednek a pop és rock elemek is.


Az egész zenekar ellenzi a világban lévő egyenlőtlenségeket, minden létező módon próbálnak segíteni a szegény embereknek, - hol ruhát, hol pénzt, hol élelmiszert adnak -, és erre biztatják rajongóikat is. Ezt az életérzést nagyon sokszor próbálják belevinni a zenéjükbe, szövegeikbe is.

Az este felvezetője az Irie Maffia csodás hangú énekese, Sena lesz. (Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás