promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Grand Budapest Hotel rendezőjének filmjével indul Titanic Filmfesztivál
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A fesztiválon körülbelül 45 filmet láthat majd a közönség, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, valamint kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait. A fesztiválon lesz először látható Magyarországon Bogdán Árpád a 2018-as Berlinale Panorama programjában bemutatott filmje, a Genezis.

A fesztivál idei vendége Izland lesz, de szerepelnek a programban iráni, indonéz, lengyel, szerb, kazah és brazil alkotások is. Látható lesz a Hullák a napon című belga thriller és az észt Andrus Kivirähk Ördöngös idők című regényének filmfeldolgozása is.

Premier előtt vetítik többek között a Veszett vidék című ausztrál drámát és A bosszú című francia női thrillert, valamint más alkotások mellett Magyarországon csak a Titanicon lesz látható az A Ghost Story Casey Affleckkel a főszerepben, és Chloé Zhao a világ számos filmfesztiválján díjazott The Rider című alkotása.

A Titanic végleges programja március közepétől lesz elérhető a hivatalos honlapon. A vetítések és a kísérő programok helyszínei az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, az Ódry Színpad, a Kino, a Francia Intézet, az Art+ mozi és a Magvető Café lesz. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás