promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Oscar: bizakodnak a Testről és lélekről győzelmében, de A négyzet az esélyes
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Dudás Viktor az M1-en azt mondta: a verseny nagyon kiélezett, hiszen ami két éve a Saul fiát magyar szempontból biztos esélyessé tette, hogy Cannes-i díjazottként volt ott a jelöltek között, az most elmondható Ruben Östlund A négyzet című filmjéről. A kategóriában az Una mujer fantástica című chilei film is nagyon sok rajongót szerzett magának - tette hozzá.

A szakértő úgy fogalmazott: sajnos pont a legjobb külföldi film kategóriában "nem csak a filmen múlik" a siker. Függetlenül attól, hogy Enyedi Ildikó filmje mennyire szép, lírai és mennyire új formanyelvet hoz, ha van két másik olyan film a jelöltek között, amelynek akár a kampánya sokkal erősebb, akkor lehet, hogy nem is az esztétikai élmény, a filmélmény fog dönteni. Bár a Netflix igyekszik sokat tenni a Testről és lélekről népszerűsítéséért, pl. New Yorkban is tartottak filmvetítést.

A 90. Oscar-díjátadó gálát március 4-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban. (MTI)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás