promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Társasjáték fesztivál a Lurdyban
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Társasjátékok Ünnepe kétnapos rendezvényt idén november 25-én és 26-án rendezik meg. A program lehetőséget ad arra, hogy a látogatók minél több társasjátékot próbáljanak ki, és ízelítőt kapjanak a játékok változatos világából.

A rendezvényen 350 asztalon 60 játékmester mutatja be a több mint 2000 társasjátékot hat teremben, ahol nemcsak megnézni lehet őket, hanem ki is lehet próbálni mindegyiket. A hétvégén különféle társasjátékos versenyekkel is készülnek a szervezők.

Újdonság, hogy idén egy gyerekteremmel is készülnek a szervezők, ahova a 3-7 éves korúakat várják a kifejezetten a korosztály számára készült társasjátékokkal.

A rendezvényen több klub és az egyre népszerűbb társasjátékos kávézók is bemutatkoznak, a játékfejlesztők pedig egy külön teremben tesztelhetik és az érdeklődők javaslatai alapján tökéletesíthetik a maguk fejlesztette játékokat.

A programot évről évre egyre többen látogatják, tavaly már 2500 érdeklődőt vonzott a hétvége. Érdemes kilátogatni, mivel fontos, hogy ne vakon vegyünk meg egy-egy drága társast, ami majd később a sarokban landol, hanem valóbak letesztelhessük őket, mielőtt választunk.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás