promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Visszaesett a Sziget látogatottsága
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Sziget ezúttal is látványos end show-val, Dimitri Vegas és Like Mike tűzijátékkal körített dj-kocertjével ért véget. „Idén két teltházas napunk volt: a nyitó mínusz egyedik nap, amikor Pink lépett fel, illetve a szombat, amikor Macklemore és Ryan Lewis volt a fő attrakció a nagyszínpadon. A várható 450 ezres összlátogatószám mintegy tíz százalékos csökkenést mutat a tavalyi rekordadathoz, a 496 ezerhez képest” - mesélte Kádár Tamás cégvezető.

A csökkenés ellenére bíznak abban, hogy idén is több százmilliós bevétellel zár a Sziget Kft. Kiemelte, hogy bár néhány tervezett előadót nem tudtak elhozni a fesztiválra, a koncertek körül minden rendben volt, „ha csak nem számítjuk, hogy Macklemore-t a fellépése után a veseköveivel kórházba kellett szállítani.”

„Pink koncertje egészen különleges volt, és kiemelném PJ Harvey fellépését is, hiszen a brit énekesnő első magyarországi koncertjét adta. A nem zenei programok közül hatalmas sikere volt a cirkusz lenyűgöző, látványos éjféli előadásainak, meg kell említenem a Magic Mirror sátorban az ausztrál Limbo társulat artista, varietészerű produkcióját, valamint az Art of Freedom pályázat keretében megvalósult belga tervet is, amelynek keretében egy vécéajtón keresztül lehetett belépni egy házibuliba” - mondta Kádár Tamás.

Hangsúlyozta, hogy problémák és zavarok nélkül zajlott le a jubileumi fesztivál, kevesebb bűncselekmény és baleset történt, mint korábban. „A személyes azonosításra épülő modern beléptetési rendszer komoly előnye, hogy visszatartja, aki rossz szándékkal jönne a Szigetre, másrészt a fesztivál területén is sokkal könnyebbé teszi a felderítést.”

Az idei Szigeten mintegy ezer ember látott el biztonsági feladatokat.

sziget17pinka72
Gerendai Károly főszervező az MTI-nek elmondta: olyan programot szeretett volna az idei Szigetre, amelyben kiegyenlítetten „Sziget-kompatibilis”, izgalmas zenekarok vannak, nem pedig egy-egy kiemelkedő név.
 
„Nehéz kezelni azt a helyzetet, hogy folyamatosan mennek felfelé a világsztárok fellépti díjai, miközben a jegyárakból, illetve az egyéb bevételekből egyre nehezebb ezt kompenzálni. Bár kellenek a sztárok, én abban hiszek, hogy a Sziget esetében a brandnek, az ahhoz kapcsolódó élménynek kell bevonzania a látogatókat. Az elmúlt években a fesztivál abban tudott fejlődni, hogy a zene mellett az egyéb programok nagyon erősek” - fejtette ki Gerendai Károly.

A főszervező emlékeztetett arra, hogy az 1993-as induláskor és utána is jó néhány évig a Sziget zenei irányultsága egy underground kultúrkört képviselt, és másról szólt a mainstream, mint most. Hozzátette: amint a Sziget a hazai színtérről kilépett a nemzetközi porondra, ki kellett szolgálnia - elsősorban a nagyszínpad kínálatával - a látogatók többségének ízlését.

„A Sziget értékrendje, kulturális irányultsága nem került veszélybe azzal, hogy a Providence Equity Partners amerikai befektető idén év elején a Sziget Kulturális Szervezőiroda többségi, 70 százalékos tulajdonosa lett. A befektető cég a mostani stáb szakmai tapasztalatainak felhasználásával biztosít lehetőséget a további bővülésre, és ez független attól, hogy jövőre már nem én leszek a középpontban, és a háttérbe vonulok” - hangsúlyozta Gerendai Károly.

sziget17chainsmokers72
Az új tulajdonos is tisztában van azzal, hogy a Szigetnek nincs más választása, mint még jobban megerősíteni azt, amiben egyedi, vagyis a nem zenei, egyéb kulturális és művészeti programokat. „Ennek hasznát ugyan nem lehet közvetlenül kimutatni, de ha ezek a programok nem lennének, a francia, holland, ausztrál, olasz és a többi fiatal nem minket választana a sok európai fesztivál közül.”
 
Gerendai Károly azt mondta, furcsán érzi magát, hogy saját döntése nyomán 25 év után kivonul a Szigetből. Hozzátette: sikerült kinevelni egy olyan csapatot, amelyre rá meri bízni az ügymenetet, másrészt úgy érzi, személyes ambíciói a Szigettel kapcsolatban kezdenek alábbhagyni, nincs már eléggé képben. „Viszont most lesz időm foglalkozni a családommal és sok más dologgal.”

Az idei Szigetre több hollywoodi sztár is ellátogatott, köztük Ashton Kutcher, aki a vizes vébé után a fesztiválon szórakozott feleségével, Mila Kunisszal. „Számunkra is örömteli, hogy a nemzetközi sajtó is írt erről, és most már nem csak az amerikai Coachella fesztivál kapcsán foglalkoznak a sztárlátogatókkal” - mondta végül Kádár Tamás az MTI-nek.

Közben már megjelent a Tycho valamint a Hurts kritikánk, és hamarosan érkezik hozzá a Two Doors Cinema Club is. (MTI; Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás