promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Két nagyszínpados előadó mondta le a Szigetet
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Ez azért nehéz feladat, mert már nagyon kevés idő van a kezdésig, de persze a Szigetről beszélünk, aminek a Nagyszínpadán bárki örömmel lép fel, főleg egy szombati napon.

A Sziget saját Facebookján jelentette be csalódottan a hírt, és közben már a közönség kommentekben jelezgeti is kiket szeretnének látni az előadók helyett. Ed Sheeran neve bőven szerepel, de őt bizonyára elég körülményes lenne ilyen rövid idő alatt leszerződtetni. Meglátjuk ki lesz a két befutó, persze valószínűleg a szervezők figyelnek arra is, hogy stílusban közelálló előadókat csábítsanak le.

Közlemény:

„Nagyon szomorúak és egyben csalódottak is vagyunk, ugyanis a Clean Bandit és Rita Ora is lemondta Szigetes fellépését. Minden tőlünk telhetőt megtettünk az utolsó pillanatig a tárgyalások során, de sajnos a hónapokkal korábban lekötött érvényes megállapodásunk ellenére mindketten lemondták fellépésüket. De aggodalomra nincs ok, minden erőnkkel rajta vagyunk hogy a Macklemore & Ryan Lewis előtti két sávban méltó előadókat hozzunk el nektek. Csalódottak vagyunk, de 100%-ig biztosak abban, hogy egy fantasztikus szombatunk lesz a Szigeten!”
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás