promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Új koncerttel készül a fesztiválszezonra a Wellhello
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
„A tavalyi dalokon kívül elhangzik több új szám, amiket még élőben nem hallott a közönség” – meséli Diaz a siófoki koncertről. Mint elmondta, idén megjelent a Város szemei, illetve a Retúrjegy is, de sokak még a Késő márt sem hallották élőben felcsendülni. „Mindemellett a Wellhello slágereken kívül egyéb dalok is szerepelnek a repertoárban, például a Red Bull Pilvaker dalok közül a Pató Pált is bevettük a setlistbe” – mondja Diaz, hozzátéve, hogy a látvány szempontjából is kiemelkedőbb lesz a produkció: „új vizuállal készülünk és tavaly óta bővült a stáb egy fénytechnikussal is.”
 
A zeneszerző-énekes a nemrég bemutatott Retúrjegy című daluk üzenetéről is mesélt, hogy mennyire fontos, hogy zenészként szócsövei legyenek olyan ügyeknek is, mint pl. most az eltűnt gyermekek. „Azt gondoljuk, hogy zenészként jóval több emberhez érünk el. A Retúrjegynél a terv az volt, hogy a lyric videóba eltűnt emberek arcait tettük volna így szerettük volna arra használni az elérésünket – hiszen akár több millió emberhez is eljut egy-egy videónk – hogy segítsünk eltűnt emberek megtalálásában. Sajnos azonban személyiségi jogok miatt ez így nem jöhetett létre, viszont a koncerteken már lehet, hogy esélyünk lesz arra, hogy a vizuálon feltűntessük eltűnt emberek arcait és akár így megtaláljunk valakit” – beszél a tervekről Diaz.

Június 18-án tehát egy vízparti show-val indítja a nyarat a PLÁZS-on a Wellhello, a  Balatoni közönségnek pedig Diaz ennyit üzen: „Üljenek a mólon és nézzék, ahogy járja a táncát a vízen a fény, mert a nyaralás messze szál.”
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás