promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hiányoznak nálunk a filmes zeneszerzők
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A negyedik alkalommal megszervezett rendezvényen szó volt a filmiparnak a zeneipar számára hasznosítható tapasztalatairól. Ezzel összefüggésben Andy Vajna kiemelte: a Magyar Nemzeti Filmalapnál bevezetett rendszer alapja a tehetség, ha jó ötlet kerül eléjük, segítenek azt továbbfejleszteni a forgatókönyvtől kezdve a vágásig. Hozzátette: a piacra jutást is segítik, onnantól kezdve azonban a terméknek a saját lábán kell megállnia.

Vajna elmondta: a magyar filmgyártásban "nagy lyuk" a zene. Hangsúlyozta, hogy a filmzene a moziélmény majdnem felét adja, komoly sikereket lehet elérni ezen a területen. Rámutatott arra is, hogy a magyar zenekarok tehetségesek, fantasztikus dolgokat produkálnak és olcsóbb velük dolgozni, mint Londonban vagy Amerikában, azonban a zeneszerzők hiányoznak.

Andy Vajna arról is beszélt, hogy a magyar film magyarul szól, amelyet nehéz szinkronizálni, ha feliratozzák, azt pedig szerinte a nézők unják. A zene azonban nemzetközi, ezért a zenész szakma helyzete könnyebb, mint a filmesé.

sound2
Azt viszont már mi jegyezzük meg, hogy külföldön sok tehetséges elektronikus zenei producer kezd el filmzenéket írni. Junkie XL vagy Paul Oakenfold is azért kezdett el filmzenékkel foglalkozni anno, mert jövedelmező és biztosan megtérül a belefektetett idő. Nálunk tényleg zeneszerző hiány van, zenét játszani mindenki szeretne, de írni azt valahogy nem. Ha jelenleg még egy világsztár énekesünk sincs, miért lenne filmzeneszerzőnk? Ettől függetlenül tényleg egyedi és hamisítatlan szakma ez, ha találunk benne tehetségeket, akkor nagyon oda kellene rájuk figyelni.
 
(Torony/MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás