promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Minden Prince haláláról
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Prince magángépe vészhelyzet miatt landolt az Illinois államban lévő Moline repülőterén múlt pénteken, néhány órával a sztár atlantai fellépése után. Alkalmazottai akkor azt mondták, hogy az énekesnek influenzája miatt kellett megszakítania a hazautat. A TMZ szerint ez a válasz megkérdőjelezhető, mivel a gép már csak 48 percre volt a célállomástól, amikor váratlanul le kellett szállnia. A TMZ a Moline-ben kapott információkra hivatkozva azt írta: Prince-t azért kellett sürgősen kórházba vinni, hogy egy olyan injekciót adjanak be neki, amely tipikusan valamilyen ópiát hatását semlegesíti.

A források úgy tájékoztatták a TMZ-t, hogy az orvosok 24 órás kórházi tartózkodást tanácsoltak a sztárnak, ám amikor kiderült, hogy a kórház nem tud külön szobát biztosítani neki, Prince és kísérői úgy döntöttek, hogy távoznak. Az énekest három órával megérkezése után engedték el a kórházból, majd hazarepült. A TMZ úgy értesült, hogy a zenész "korántsem volt jól", amikor távozott a kórházból.

A portál szerint a sztár halálának ügyében nyomozó minnesotai hatóságok a moline-i kórházból megpróbálják megszerezni a kezelés dokumentumait, amelyek segíthetnek a halál okának meghatározásában. A TMZ közölte, hogy senkit nem tudtak elérni Prince környezetéből, így senki nem erősítette meg a Moline-ben szerzett információikat.
 
Az 57 éves többszörös Grammy-díjas és Oscar-díjas amerikai énekes holttestét Minneapolis egyik külvárosában lévő otthonában találták meg csütörtökön. Halálának okáról egyelőre nem adtak ki hivatalos közleményt, boncolását pénteken tartják. 
 
Prince halálának bejelentése, amit a Fox 11 hozott le:

911: 911, Mi a vészhelyzet?

Telefonáló: Helló, ööö, mi is a cím? Szükségünk van egy mentőre azonnal.

911: Oké.

Telefonáló: Prince házában vagyunk.

911: Oké, tudja valaki a címet? Van esetleg valami levél a közelben, amit meg tudna nézni?

Telefonáló: Igen, igen, oké, tartsa.

911: Oké, a mobilja nem árulja el nekem, hogy hol van, úgyhogy muszáj lesz találnia nekem egy címet.

Telefonáló: Igen, van egy, van egy, ööö, igen, öö. Az ember meghalt.

911: Oké, mondja meg a címet, kérem.

Telefonáló: Oké, oké, rajta vagyok.

911: Koncentráljon erre.

Telefonáló: Az emberek meg vannak zavarodva.

911: Értem, hogy meg vannak zavarodva, de...

Telefonáló: Dolgozom rajta, dolgozom rajta.

911: Oké, tudjuk, hogyan halt meg az illető?

Telefonáló: Nem tudom, nem tudom.

911: Oké.

Telefonáló: Ööö, szóval itt vagyunk Minneapolisban, Minnesotában, és Prince házában vagyunk.

911: Minneapolisban vannak?

Telefonáló: Igen, Minneapolisban, Minnesotában.

911: Biztos benne, hogy  Minneapolisban vannak?

Telefonáló: Így van.

911: Oké, talált már címet?

Telefonáló: Igen, öö, bocs, kéne a cím...

Másik hang: 7801

Telefonáló: 7801

911: 7801 mi?

Telefonáló: Paisley Park, a Paisley Parkban vagyunk.

911: A Paisley Parkban vannak, oké, az Chanhassenben van. Azzal az  emberrel vannak, aki...

Telefonáló: Igen, Prince az.

911: Oké.

Telefonáló: Az ember.

911: Oké, maradjon vonalban.

Telefonáló: Oké.
 
A művészvilág Princeről

Közben a művészvilág tagjai is kifejezték megdöbbenésüket és gyászukat, méltatták az elhunyt szupersztárt. Madonna szerint igazi látnok művész volt, aki megváltoztatta a világot, Goldie Hawn színésznő mikroblogjában úgy fogalmazott: Prince most az égi angyalok csapatához csatlakozott. Michael Kors briliánsnak, kreatívnak és igazi ikonnak, Vanessa Williams legendásnak, Billy Idol óriási tehetségnek nevezte az elhunytat. Chaka Khan szintén mikroblogban tudatta a világgal, hogy szerette Prince-t, Keith Urban country-énekes nem akarta elhinni a halálhírt, miként Brian Wilson sem, aki köszönetet mondott Prince-nek a művészetéért.

princeb
Mick Jagger "forradalmi művésznek, nagyszerű muzsikusnak, csodálatos szövegírónak" nevezte Prince-t, az amerikai zene nagyasszonya, Aretha Franklin pedig az MSNBC televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: "nagy csapás, hihetetlen, Prince-ből tényleg csak egy volt". Még a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal is megemlékezett a művészről.
 
Prince az 1970-es években robbant be többek közt olyan slágerekkel, mint a Wanne Be Your Lover. Későbbi nagy sikerei közé tartozott a Purple Rain, a Let's Go Crazy, a When Doves Cry és a Diamonds and Pearls. 2004-ben beiktatták a Rock and Roll hírességeinek csarnokába. Az alacsony termetű, extravagáns, provokatív stílusáról ismert énekes, producer, szövegíró - eredeti nevén Rogers Nelson - kora egyik leginkább újító szellemű előadója volt szakértők szerint. (MTI, Fox 11, TMZ, Index)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás