promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Önálló koncertet ad a Marina & The Diamonds
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A magyar közönség még csak fesztiválon láthatta a bombasztikus formában lévő, sokszor extravagáns művésznőt, most viszont végre részesei lehetünk a látványos klubkoncertes showműsorának. A görög gyökerekkel rendelkező walesi énekes-dalszerző 2010-ben került rivaldafénybe. A BBC Sound of lista második helyét megkaparintó művésznő ekkor jelentette meg első, The Family Jewels című nagylemezét, mely elég nagyot szólt, hiszen olyan dalok szerepeltek rajta, mint a Hollywood vagy az Oh No! Ezt követte a különböző női alakokat megjelenítő, az előzőhöz képest sokkal kommerszebb irányba elmozduló Electra Heart. Tagadhatatlan, hogy a színes-szagos rádióbarát popdalok egy sokkal szélesebb körrel ismertették meg az énekesnőt, és egy igen magas lépcsőfokot ugrott az ismertség ranglétráján. Ám az áttörés ellenére Marina platinaszőke haját hátrahagyva – és alteregóját nemes egyszerűséggel kinyírva - úgy döntött, visszatér a gyökerekhez. Így született meg a tavaly megjelent harmadik nagylemez, a Froot, amelynek érdekessége, hogy teljesen egészében ő írta és csupán egyetlen producerrel (David Kosten) dolgozott rajta.
 
A már művésznevében is – a Diamonds elnevezés ugyanis nem a zenekarát, hanem rajongóit takarja – roppant közvetlen énekesnő ezzel végérvényesen ledöntött egy falat, és megmutatta cseppet sem hétköznapi önmagát. A családi okok miatt decemberről márciusra halasztott Neon Nature turné ugyanis minden eddigieknél színesebb, és látványosabb. Extravagáns outfitekből, na meg persze slágerekből biztosan nem lesz hiány. A bombasztikus formában lévő díva három szekcióban adja elő ezen az estén eddigi három albumának legfontosabb dalait.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás