promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Dal: közeledik a döntő
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Nos, ilyenkor nem értjük, már miért ne választhatná ki a tíz előadóból a közönség, hogy ki menjen az Eurovíziós Dalfesztiválra, de hát mi már csak ilyen botfülűek vagyunk, és nem egy csúcs zsűri. A szombati döntőben fellép Berkes Olivér és Tóth Andi, Freddie, a Kállay Saunders Band, a Mushu, Oláh Gergő, a Parno Graszt, Petruska és Vásáry André. A nyolc döntős dal meghallgatása után a szakmai zsűri tagjai egyenként 4, 6, 8 és 10 pontot adnak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. A pontszámok összesítéséből áll össze a végső fázisba jutó négy előadó és dal kiléte. Rájuk ezt követően a nézők szavazhatnak, a legtöbb voksot kapott versenyző nyeri A Dal 2016-ot.

"Ezt a szavazási formátumot használtuk a korábbi döntőkben is. Szeretnénk, ha a szakmai szempontok mellett a nézői vélemények különösen nagy hangsúlyt kapnának egy ilyen fontos pillanatban. Bár az elő- és középdöntők során a néző volt az ötödik zsűritag, a döntőben alkalmazott szavazási renddel még nagyobb szerepet kapnak a nézők, a végső döntést adjuk a kezükbe. Így az is elképzelhető, hogy nem a zsűri által legmagasabb pontszámot kapó dal nyer, hanem a legjobb négy dal közül az, amelyik a legközelebb áll a közönség szívéhez" - fogalmazott Grexa Liliána, az MTVA műsorkommunikációs vezetője.

freddie
A döntő alatt ingyenes lesz a szavazás A Dal applikáción és az adás ideje alatt A Dal 2016 honlapján is voksolhat a közönség. Hagyományos, alapdíjas sms szavazással szintén támogathatják a nézők kedvencüket.

Mi választottunk amúgy Freddie, szerintünk nem csak a legtehetségesebb előadó a mezőnyből a legjobb dallal, de neki tényleg lenne esélye mozgatni valamerre a szavazatokat Svédországban. Valamint ki tudja, még lehet felfigyelnek az egyedi hangjára is. Szombaton kiderül!
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás