promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Balaton Sound – tíz fantasztikus fellépőt jelentettek be
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
2016-ban jön a tízedik Sound, és már most sztárok sora mutatja, hogy fergeteges lesz a jubileumi fesztivál. Míg az elektronikus zene továbbra is fókuszban marad, más zenei stílusok világhírű reprezentánsait is vendégül látjuk a fesztivál főbb helyszínein, így a hiphop, és az r’n’b műfaja is egyre nagyobb teret kap” – meséli Fülöp Zoltán, a Sound egyik főszervezője, aki ígéri, a most bejelentett sztárfellépőkön túl hamarosan újabb nagy neveket húznak majd ki a kalapból. A Sound programja “teljes értékű” nulladik nappal bővül, ahol már valamennyi helyszínen partizhatnak a látogatók.

És íme az első tíz név. Elsőként Macklemore, aki évek óta töretlenül Amerika egyik legünnepeltebb, legfényesebben ragyogó hip-hop csillagainak egyike, igazi nagyágyú. A milliós rajongótáborral rendelkező, lehengerlő stílusú, karizmatikus rap-ikon, végtelenül laza, ugyanakkor vérprofi előadó, kinek tehetségét számos szakmai díjjal, köztük négy Grammy-vel ismerték el. Ezúttal is állandó producer-tettestársával, Ryan Lewis-szal érkezik 2016-ban a Balaton Soundra. Armin van Buuren, a trance univerzum legismertebb DJ-je és producere, hat elementáris erejű, rendkívül sikeres album szerzője, és nem utolsó sorban a magyar közönség egyik nagy kedvence. Idén októberben megjelent Embrace című albuma már inkább volt hibrid, mint trance album, de a State of Trance rádió műsor továbbra is töretlenül ezt a műfajt képviseli.


A tavalyi évben robbant be Robin Schulz, a 28 éves német producer-DJ, akinek fél éven belül két remixe is beköltözött az európai slágerlisták élére. Generációjának egyik legtehetségesebb producere szintén érkezik 2016-ban a Balaton Soundra. A német dance fenomén, megszámlálhatatlan mennyiségű szakmai díjjal kitüntetett világhírű trance művész, munkáit nemcsak a klubkultúrában otthonosan mozgó rajongók ismerik jól, hanem mindenki, aki életében legalább egyszer részt vett egy elektronikus zenei buliban. Paul van Dyk az egyetlen DJ a világon, aki több mint tíz évig szerepelt a legjobb tíz között a DJ Magazine világ legjobb lemezlovasait felsoroló százas listáján. A W&W két, a húszas évei közepén járó tehetséges holland DJ szuperprodukciója. Hipnotikus, dinamikus anyagaik legerőteljesebben a trance világához köthetőek, de a populárisabb electro house műfajjal is összeköttetésben állnak, afféle fúziót létrehozva.
 
 
Argentin DJ- és producerzseni, kiadótulajdonos, Hernan Cattaneo a latin house királya, aki több mint három évtizede van a pályán, ezalatt ő lett hazája, Argentína nemzetközileg legmagasabban jegyzett elektronikus zenésze, aki most ismét érkezik a Soundra. És itt lesz Fritz Kalkbrenner, aki az elektronikus zenére tette fel az életét, de a témához a hip-hop és a soul felől (is) közelít. A kortárs német könnyűzene és a berlini klubélet ismert arcának legutóbbi albuma karrierjének eddigi talán legjobb anyaga, nyilván erről is hallhatunk dalokat a Soundon. A vezetéknév amúgy nem véletlen, ugyanis Paul Kalkbrenner öccséről van szó. 

A belga house producer, Felix de Laet ahogy megkapta első laptopját, nekilátott házi remixek készítésének. A Lost Frequencies művésznév mögé bújva 2014-ben kezdte el a középtempós jazzy deep house zenéit csinálni. Még csak 22 éves, de eddigi munkái alapján garantáltan az ő slágereire fog pörögni a jövőben az elektronikus zenei világ. Ambiciózus és rátermett holland DJ-producer, született tehetség, Tiësto pártfogoltja, akinek minden képessége megvan ahhoz, hogy a jövőt meghatározó elektronikus zenészek élcsapatát erősítse. Ő Oliver Heldens, a most húsz éves zenész, aki változatos hangzásvilágú, dallamos, mozgalmas és önfeledt táncra csábító deep house-ban utazik.

 
A$AP Ferg a legendás harlemi A$AP Mob hiphop kollektíva egyik legismertebb arca, akinek karrierje megbízhatóan tör előre. A nagydumás A$AP Ferg második lemeze, az Always Strive And Prosper 2016-ban várható, reméljük a Balaton Soundon már több új dalt is hallhatunk tőle. Ha még több bejelentés lesz, természetesen azonnal beszámolunk róla. 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás