John Wick 2 - A feszültséglevezető visszatér

Mindig várjuk az aktuális kedvenceket, esetleg az új örök szerelmeket. Pedig a filmrajongók legnagyobb barátja egy olyan szerkezet lenne, ami elfeledteti velük, hogy már látták az adott filmet. A tudatlanság áldás, de gondoljunk csak bele, milyen fantasztikus lenne megnézni újra a Hetediket vagy például a Tökéletes trükköt úgy, hogy fogalmunk sincs a végéről.

Viszont van pár üditő kivétel. Vannak olyan filmek, amiket azért jó újra és újra megnézni, mert pontosan tudjuk, hogy mit fogunk kapni tőle. Na ilyen a John Wick is! Elkezdhetnénk most a szokásos elemzést a színészi játékról, a jellemfejlődésről vagy a nézői elvárásokról, de ebben az esetben felesleges lenne.

Főleg annak aki kifejezettem szereti Keanu Reevest.

A John Wick több mint egy csim-bumm akciófilm. Ez a film egy érzésről szól. Az érzés pedig egy mondat mögé van rejtve. Egy mondat mögé, ami minden nap átvillan a városi kavalkádban élő ember agyán, amikor valami igazságtalanság éri.

"Te hogy képzeled, hogy ezt megteheted velem?"

Mindenkinek biztos megvan a kedvence, amire azonnal ugrik. Buszsáv, politikusok, bunkó pincér, keresztben parkolás stb.

Nekünk nem kell John Wicknek lennünk, mert arra ott van maga John Wick. Ha nagyon tele a zsák csak levesszük a dvd-t a polcról és megnézzük, hogy hogyan csinálja a profi. És működik! Szépen beleképzeljük a saját sértettségeinket, és a film végére nyugodtak állunk fel a fotelből.

Nincs világmegváltás, nem kell keresni, hogy a végén most akkor mi is a konklúzió. Minden egyszerű és érthető. Még csak nem is izgalmas. Egyszerűen csak öröm nézni, ahogy valaki visszacsap egy olyan dolog miatt, amit már nem tud higgadtan kezelni.

Reméljük a folytatás is hasonlóan erős lesz, habár azon kívül, hogy Keanu újra eljátssza a főszerepet, semmit nem tudunk. De ezután már két olyan filmünk lesz, amihez nyúlhatunk a karácsonyi bevásárlás közben elszenvedett sérelmek kapcsán.