promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes, a férfiak spermiumszáma mekkorát változott az évtizedek során, lesújtó jövőképet fest egy kutatás
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy új tanulmány alapján jelentősen csökkent a férfiak spermiumszáma az elmúlt 40 évben. 

A kutatás szerint a férfiak spermiumkoncentrációja 51 százalékkal, a teljes spermiumszám pedig 62 százalékkal csökkent globálisan az elmúlt négy évtizedben. Hagai Levine, a jeruzsálemi Héber Egyetem orvosa tette közzé a Human Reproduction Update folyóiratban a cikkét, amelyeket azokra a 2017-es adatokra alapozott, amikor észak-amerikai, európai, ausztráliai és új-zélandi férfiak spermiumszámát vizsgálták.

A 2017-es felmérésen is látszott már, hogy a spermiumszám kevesebb mint a felére csökkent az elmúlt évtizedekben.

A jelenlegi vizsgálódás során 53 ország több mint 57 ezer férfijának információjához fértek hozzá, és a tapasztalatok továbbra sem rózsásak. Egyfajta termékenységi krízis látszik kibontakozni, hiszen 1973 és 2018 között az átlagos koncentráció 101,2 millió per milliliterről csupán 49 millióra esett vissza.

Nem is maga a csökkenés, hanem annak az üteme az igazán aggasztó, hiszen a visszaesés egyre sebesebb ütemben zajlik le a 70-es évek óta. A WHO szerint egyébként a jelenlegi eredmények egyelőre normálisnak mondhatóak, hiszen 15 és 200 millió per milliliter között nincs ok az aggodalomra, azonban ha ilyen ütemben csökken a koncentráció, akkor hamarosan nagyobb lehet a baj.

A jelenség okait egyelőre vizsgálják, csupán tippelni lehet a környezetszennyezés különböző tényezőire, a dohányzásra, a különböző gyógyszerek mellékhatásaira, helytelen táplálkozásra, számítástechnikai eszközök befolyására. Allen Pacey, a Guardiannek nyilatkozó andrológus viszont kiemelte, hogy a friss eredményeket sokan kritizálják, miszerint azok nem pontosak. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás