promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Két óriási meteorit csapódott a Marsba, és felfedtek valami egészen döbbenetes dolgot a bolygó mélyében
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A kutatók egy évszázados problémára találtak magyarázatot.

A Mars közvetlen megismerését még csak alig néhány éve kezdtük el a Sojourner, Spirit, Opportunity és Perseverance roverek segítségével, így alighanem hosszú ideig kell számítanunk arra, hogy a vörös bolygó meglep minket valamilyen tudományos érdekességgel.

Most például a kutatók egy olyan problémára találtak magyarázatot, amely – nem túlzás – egy évszázada foglalkoztatja a szakembereket. Két óriási meteor-becsapódás vezetett el a megoldáshoz, amelyek arra is magyarázatot adhatnak, hogyan keletkezett a távoli planéta.

Mindkét űrszikla 2021 második felében csapódott a Mars felszínébe, 130 méter átmérőjű krátereket ásva bele. A NASA InSight nevű űrszondája észlelte is a rezgéseket, és a kutatók arra használták fel a becsapódásokat, hogy 5–30 kilométeres mélységben meghatározzák általuk a bolygó kéregszerkezetét.

„Ez volt az első olyan alkalom, amikor szeizmikus hullámokat figyelhettünk meg egy idegen égitesten. Még az Apollo-küldetéseknek sem sikerült ez a Holdon”

– büszkélkedett Doyeon Kim zürichi kutató. Meglepetést is okoztak számukra az eredmények, hiszen azt mutatták, hogy a Mars kérge sűrűbb a vártnál. Ezt rendkívüli felfedezésként értékelték, mert arra is következtetni tudnak belőle, hogyan formálódott évmilliárdokkal ezelőtt a vörös planéta.

Emellett egy évszázados rejtélyt is sikerült megoldani a két becsapódás következményeként, mégpedig azt, hogy miért látunk aszimmetrikus felszíni dichotómiát a Mars esetében. Ennek az a lényege, hogy az északi félteke vulkáni alföldjei teljesen más képet mutatnak, mint a déli rész meteoritkráterekkel borított fennsíkjai.

Most azonban beleláttak a bolygó mélyrétegeibe, és ezzel teret nyitottak annak, hogy magyarázatot találjanak az eltérésre. Úgy tűnik, hogy a Mars odalenn sokkal egységesebb képet mutat, mint a felszínen, vagyis nem eltérő anyagokból épülnek fel, mint korábban feltételezték, így a dichotómia sem látszik már olyan rendkívüli dolognak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás