promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megtalálták a Föld hatodik óceánját, elképesztően izgalmas a felfedezés
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Akár hatszor több vizet is magában foglalhat, mint a felszíniek.

Az óceánok a kontinensek közt elterülő, hatalmas víztömegek. A hagyományos felosztás szerint az Atlanti-, Csendes- és Indiai-óceán tartozik ebbe a körbe, de újabban már a Jeges-tengert és a Déli-óceánt is közéjük sorolják.

Kevésbé ismert, hogy létezik egy hatodik óceán is, amely azonban számunkra láthatatlan, hiszen több száz kilométerrel a földfelszín alatt található. Egészen pontosan 410–660 kilométeres mélységben, a felső köpeny átmeneti övnek nevezett részén.

Minderre a kutatók egy botswanai gyémántból következtettek, amelynek nagyjából ilyen mélységben, ugyanakkor elképesztően vizes környezetben kellett kialakulnia. A gyémántok általában 150–250 kilométerre a földfelszíntől születnek meg, de bőven akadnak olyanok is, amelyek sokkal mélyebben.

A hatodik óceánt nem úgy kell elképzelnünk, mint a „fentieket”, ennek ugyanis nincs erőteljes hullámzása, és feltehetőleg hasonlóan gazdag élővilága sem. Nyugodtan üldögél a kőzetek, ásványok közti üregekben, inkább egy vizenyős közegnek tarthatjuk.

A gondolat nem új, ugyanis már korábban is eljátszadoztak vele, például a népszerű tudományos-ismeretterjesztő könyveket író Jules Verne (magyarosan Verne Gyula), aki egy egész világot képzelt a Föld középpontja köré.

Az említett botswanai gyémánt számos zárványt, zsebet tartalmaz, amely az ékszerészek körében értéktelenebbé teszi, a tudósok számára viszont megfizethetetlen információkat hordoz, hiszen így következtethettek a földalatti óceán létére is.

Feltehető ez alapján, hogy a felszíni óceánok vize követi az alábukó kőzetlemezeket a mélybe, vagyis Földünk vízkörforgása magában foglalja bolygónk belsejét is, legalábbis az átmeneti övet mindenképp. A hatodik óceán akár hatszor több vizet is magában foglalhat, mint a „fentiek”.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás