promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Madárszerű idegen lények számára készítettek járműveket és más tárgyakat az amerikaiak – de már évtizedek óta nem hallottunk felőlük
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A neves MIT műszaki egyetem hallgatói végezték el a különös feladatot.

Az első komolyabb ufóészlelések a második világháború után történtek, a híres roswelli csészealjbaleset például 1947 nyarán következett be. A világ onnantól kezdve megváltozott, és a közvélemény már nehezen hiszi el, hogy csupán katonai vagy meteorológiai kísérletekről van szó, amikor hírt hall egy-egy ismeretlen repülő objektum felől.

Az 1950-es években különös lényekről jutottak el információk a neves MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) hallgatóihoz. Idegen bolygóról érkeztek, mégpedig a 30 fényév távolságban lévő Arcturus IV nevű planétáról.

Metániaknak hívták őket, és a leírás szerint jelentősen különböznek az embertől, ők ugyanis a madarak leszármazottai, ezért tollal borított a testük, valamint három szemük van. Bolygójukon a metán alkotja a légkör nagy részét, a gravitáció pedig 11-szer nagyobb a földinél.

Az idegenek emiatt igen lassan mozognak, a három-három karommal ellátott hosszú karjaikkal viszont ügyesen egyensúlyoznak. A reakcióidejük ugyanakkor csapnivaló, lényegében bármilyen tevékenységet 2 másodperces késleltetéssel tudnak elvégezni.

Kiváló a hallásuk, a hangképzésük, és még röntgenlátással is rendelkeznek. Az atomenergiát úgy használják, mint mi a gyufát, ez a technológia széles körben elterjedt náluk, ám egyéb téren eléggé le vannak maradva az emberiségtől, ezért örömmel fogadnak minden innovatív terméket.

A gyanakvóbbak ennyiből már alighanem rájöhettek, hogy a metániak valójában nem léteznek. Az MIT egyik fantáziadús oktatója, John Arnold találta ki őket, hogy a hallgatói el tudjanak rugaszkodni a valóságtól, és mindenféle kötöttségek nélkül tervezzenek különféle használati tárgyakat, ami egy tojás alakú járműben és más „eszement” találmányokban öltött végül testet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás