promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kína katonai erővel akarja elfoglalni a Holdat? Az amerikaiak már ezzel a lehetőséggel számolnak
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Holdon lévő nyersanyagkincs túlságosan is csábító a földi nagyhatalmak számára.

Az oroszok és az amerikaiak után a kínaiak lettek a harmadik nemzet, amelynek sikerült embert juttatni az űrbe, illetve űrszondát a Hold felszínére. Az ázsiai szuperhatalom tehát egyértelműen érdeklődik az űrkutatás iránt, különösen a nyersanyagkincsek kitermelése és más gazdasági haszonszerzés reményében.

Az utóbbi időszakban a Holdat vették „támadás” alá, elsősorban a Csang-o (Holdistennő) szondák segítségével. Olyannyira intenzív az ottani jelenlétük, hogy az USA már attól tart, hogy a kínaiak csendben meg akarják hódítani a hozzánk legközelebb eső égitestet.

„Nagyon aggasztónak tartjuk, hogy Kína leszállt a Holdra, és azt mondja: ez a miénk, ti tartsátok magatokat távol tőle”

– nyilatkozta a NASA egyik magas rangú szakembere, Bill Nelson, aki szerint Kína űrprogramja kifejezetten katonai program. Más államok azzal is megvádolták őket, hogy számos technológiát tőlük loptak el, így sikerült előrejutniuk ezen a téren.

A Holdat ugyanakkor ma még képtelen kisajátítani egyetlen állam, hiszen ez hosszas tervezést, előkészületeket és bonyolult cselekvéseket igényelne, amire nyilvánvalóan a többi érdekelt ország is rögtön felfigyelne.

Az égitest felszíne mintegy 38 millió négyzetkilométer kiterjedésű, ami nem is olyan irtózatosan nagy, mint gondolnánk, hiszen csak valamivel több, mint kétszerese Oroszország területének. Egy ilyen „földdarab” ugyanakkor jelentős gazdasági előnyhöz juttatná azt, aki kisajátítaná magának.

Kínát 2019 óta méregetik ferde szemmel a többiek, ők ugyanis a Hold távoli (sötét) oldalát választották a közelebbi vizsgálódás tárgyául. Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy rosszban sántikálnának, csupán a másokétól eltérő taktikát követnek. 2026-ban az oroszokkal együttműködésben az égitest déli pólusát szeretnék felderíteni.

A kínaiak már csak azért sem vehetnék el az emberiség egészétől a Holdat, mert az 1967-ben elfogadott, és 134 ország (köztük Kína) által aláírt nemzetközi szerződés ezt megtiltja. Természetesen nem ez volna az első eset, hogy valaki megszegne egy egyezséget, de szerencsére attól még igen távol állunk, hogy a nagyhatalmak a Holdon és a Holdért háborúzzanak.

Ha mégis erre kerülne sor, akkor azok a területek volnának a legértékesebbek, ahol vízjég található. Ez nemcsak ivóvízként szolgálna, hanem oxigén- és hidrogénforrásként is, vagyis alapvető volna az emberi túlélés szempontjából.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás