promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egészen kínos, hogy a hím Tyrannosaurus rex mire használta a csökevényes mellső végtagját
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Korábban is sejtették a tudósok, de ma ez a leginkább elfogadott vélemény.

A világ legveszedelmesebb dinoszauruszai közt számon tartott Tyrannosaurus rex testi felépítése a laikusok számára is kissé meglepő. Elsősorban az, hogy a hatalmas fejhez, törzshöz, illetve a vaskos hátsó lábakhoz milyen aprócska, csökevényes mellső végtagok tartoznak.

Erre vonatkozólag már egy évszázada is születtek különféle találgatások. Volt olyan tudós, aki szerint az állat a mellső lábai segítségével állt fel a hason fekvő helyzetből, de akár a zsákmányt is ezzel juttathatta a szájába.

Született egy másik magyarázat is, bár azt a szemérmesebbek nem szívesen hangoztatták. Pedig életszerűnek tűnik, hogy a T. rex egyszerűen fogókarként használta a mellső végtagját a párosodás során, amikor a hím hátulról ugrott rá a nőstényre.

Manapság a szakértők ezt a legutóbbi magyarázatot fogadják el a legvalószínűbbnek, bár túl sok bizonyítékot persze nem lehet felhozni mellette. Legfeljebb azokat a viszonylag teljes T. rex maradványokat, amelyeken jól látszik, hogy a csökevényes végtagokat milyen erős izmok támogatták. Ezek szerint az őslénynek erősen kellett markolnia vele valamit.

A „karok” tehát nem azért voltak ilyen aprócskák, mert nem volt funkciójuk, hanem éppen ellenkezőleg: azért, hogy tökéletesen megfeleljenek a feladatuknak. Hasonló felépítésű volt egyébként a szintén nagy testű Meraxes gigas is, amely 90–100 millió éve élt Földünkön, és szintén kicsiny mellső végtagokkal rendelkezett.

A T. rex hímje minden bizonnyal hátulról párosodott a nősténnyel, legalábbis erre lehet következtetni a ma élő rokonaik viselkedéséből. Az aligátoroknak és krokodiloknak közös őseik voltak a dinókkal, és a madarak is a hajdani őshüllők leszármazottainak tekinthetők, márpedig náluk is ez a póz a szokványos.

Ezeknél az állatoknál egyetlen testnyílás van, a kloáka, és ezen keresztül történik a kiválasztás, valamint a párosodás is. A hím pénisze a kloákából emelkedik ki, hogy a spermát átjuttassa a nőstény testébe.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás