promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rosszul számoltuk eddig a bolygók távolságát, aligha a Vénusz van hozzánk a legközelebb
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem is gondolnánk, hogy melyik bolygó a leghűségesebb hozzánk.

A Naprendszer a központi csillagunk (vagyis a Nap) által egyben tartott rendszer, amelyben – egyebek mellett – négy kőzetbolygó, illetve négy gázóriás található. A Plutót 2006-ban törpebolygóvá fokozták le, így vele nem foglalkozunk ebben a cikkben.

Azt hihetnénk, hogy nincs egyszerűbb dolog meghatározni, melyik a Földünkhöz legközelebb eső planéta. Eddig a Vénuszt hittük annak, mivel azonban ott szinte a nullával egyenlő az ember számára ideális életkörülmények megteremtésének esélye, ezért minden figyelmünkkel a második helyezett Mars felé fordultunk, azt akarjuk új otthonunknak.

Lehet, hogy mindeddig rosszul gondolkodtunk? A bolygók állandó mozgásban vannak, így nem is olyan egyszerű pontos sorrendet felállítani a Földhöz való távolságuk tekintetében. Erre a csillagászati egység (CsE) nevű mértékegységet használják, amely a Nap és a Föld átlagos távolságát takarja.

„A skála szerint a Nap és a Merkúr között 0,38 CsE, a Merkúr és a Vénusz között 0,34 CsE távolság van, míg a Vénusz 0,28 CsE-re, a Mars pedig 0,52 CsE-re van a Földtől”

– mutat rá a Qubit cikke. Ezzel csak az a probléma, hogy a felsorolt értékek akkor igazak, amikor a két adott égitest a legközelebb áll egymáshoz. De ez szinte csak egy-egy pillanat, mivel a bolygók folyamatosan keringenek a Nap körül, ráadásul eltérő keringési sebességgel.

Ezt a mozgást figyelembe véve kellene tehát megadni a távolságokat, ebben az esetben viszont meglehetősen furcsa sorrend alakulna ki. Például azért, mert a Merkúr átlagosan több időt tölt el a Föld közelében, mint a Vénusz, amely egy adott időszakban valóban a legközelebb található hozzánk, de nem túl sokáig.

Egy szimulációban tízezer éven keresztül követték a bolygók aktuális állásait, és így került napvilágra az a megdöbbentő információ, hogy ebben a kontextusban nézve a Merkúr a hozzánk legközelebb eső bolygó.

Bár a hagyományos mértékegységgel legfeljebb 1,72 CsE távolságra közelít meg bennünket, nagyobb időtávlatban tekintve csaknem 50 százalékban a Merkúr esik hozzánk a legközelebb, míg a maradék esetek a Mars és a Vénusz között oszlanak meg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás