Egy szerzetes rábukkanhatott a makedón Nagy Sándor sírjára Egyiptomban – óriási szenzáció lenne

Sivatagi atyáknak szokták nevezni azokat az ókeresztény egyiptomi remetéket, akik a sivatagba visszavonuló keresztényeket irányították. Közéjük tartozott a 429-ben elhunyt Sziszoész is, akit meglepő módon szoktak ábrázolni.

A szerzetes gyakran jelenik meg úgy a képeken, mint aki a Krisztus előtt 323-ban meghalt híres makedón uralkodót, Nagy Sándort gyászolja. Mi köze van egymáshoz a két férfinak, akiket bő hét évszázad választ el egymástól?

Ez annál is jobb kérdés, mivel az életét Babilonban bevégző Nagy Sándor sírjának pontos helyét ma nem ismerjük. Talán Szent Sziszoész tudta, hol van? Az ábrázolások mellett lévő szövegek alapján igen, és ha mi is meg tudnánk ezt fejteni, az óriási tudományos szenzáció volna.

Elhomályosítja a Mona Lisát, ha megtalálják Leonardo titokzatos, elrejtett freskóját

Olvass tovább...

Olvass tovább...

De az is lehet, hogy a sivatagi atya és a hajdani hatalmas uralkodó efféle találkozása csupán szimbólum, annak az örök bölcsességnek a kifejezése, hogy lehet bárki bármilyen erős és befolyásos a földön, a végzetét, a halált ő sem kerülheti el.

Sziszoész egyébként már fiatalon visszavonult a világi hívságoktól, mégpedig a ma Vádi Natrún néven ismert sivatagba. Ez Egyiptom területén, Kairótól nagyjából 100 kilométerre északnyugatra helyezkedik el, és körülbelül ugyanekkora távolságra fekszik a Nagy Sándor által alapított Alexandriától is.

A szenzációs felfedezés alapjaiban írhatja át az emberi evolúció történetét!

Olvass tovább...

Olvass tovább...

Sziszoészt a kopt keresztények egyik legfontosabb szentjeként tartják számon, aki nem ritkán csodákat is végrehajtott igaz követői előtt. Talán rábukkant a makedón uralkodó sírjára is, amely abban az időben talán nem is lehetett annyira elrejtve.

Egyiptom egyik oázisáról járta az a hír, hogy ott a pogányok nemcsak Ámon istent tisztelték, de Nagy Sándort is, akinek földi maradványai azon a szent helyen lettek eltemetve. A remete mindezzel együtt aligha ismerhette a sír lelőhelyét, az azzal való ábrázolása ugyanis csak a 16. századtól terjedt el, vagyis utólagos kiegészítése az életének.