promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Titokzatos szimbólumokkal díszített aranylelet került elő attól, aki megölte a híres Julius Caesart
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Brutus arcképe és más izgalmas jelképek láthatók az érmén.

Mindenki jól ismeri az ókori történetet, hogyan vált a híres Julius Caesar merénylet áldozatává Krisztus előtt 44-ben, éppen március idusán. A zsarnokká vált hadvezért és politikust a fogadott fia, Marcus Iunius Brutus által vezetett összeesküvők ölték meg, és amikor látta, hogy kedvence is tőrt emel rá, így kiáltott fel:

„Te is fiam, Brutus?”

Az említett, akkor már 41 éves férfiú egyébként nem sokkal élte túl Caesart, két évvel később öngyilkos lett, miután a II. triumvirátus (Octavianus, vagyis a későbbi Augustus császár, illetve Lepidus és Marcus Antonius) csapataival szemben vereséget szenvedett egy csatában.

Brutus tehát – sok legendabeli alakkal szemben – valódi történelmi szereplő volt, ám viszonylag kevés tárgyi bizonyíték maradt fenn vele kapcsolatban. Ezek közé tartozik az a ritka érme is, amelyet nemrég bocsátottak aukcióra Zürichben.

A fantasztikus, kerek aranytárgyat kifejezetten a merénylet tiszteletére verették, erre utal a rajta lévő Eid Mar (március idusa) felirat is, amely Brutus portréja mellett díszíti az érmét. Bizarr leletről van tehát szó, de kétségkívül a történelem egyik értékes darabkája. Az árát 1,5 millió angol fontra, azaz 700 millió forintra becsülik a szakértők.

Azért is lehet ennyire drága, mert feltételezések szerint az érmét nyakba akasztva hordta (lyuk van rajta) az egyik gyilkos – aki akár Brutus is lehetett, de a bő két évezrede élt történelmi személy minden bizonnyal hozzáérhetett ehhez a tárgyhoz.

Fotó: Profimedia

Az érme hosszú időn keresztül a British Museumban volt kiállítva a tulajdonos magángyűjtő jóvoltából, aki azonban most az aranydarabkát eladásra kínálta fel. A tárgy egyik oldalán két tőr között a pileus nevű sapkát láthatjuk, amelyet a felszabadított rabszolgák viseltek, így természetesen ez is a zsarnok legyőzésének szimbóluma.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás