promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Windows 10 fut a gépeden? Akkor jobb, ha felkészülsz erre a szomorú dologra
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem árt majd szép lassan megbarátkozni a Microsoft Windows 11-es operáció rendszerével.

Mondhatni szépen terjed a Windows 11, de a többség még nem szívesen vált át a Windows 10-ről. Mindig ez szokott történni, hogy ha érkezik egy új operációs rendszer – a felhasználók többsége szeret kivárni.

Ez gyakran indokolt is, mivel sok hiba szokott felszínre törni a semmiből. Múltkor például az AMD Ryzen processzorral rendelkező tulajdonosok panaszkodtak teljesítménycsökkenésről. Szóval akadhatnak rejtett hibák, de azért bátran kimondhatjuk, hogy érdemes feltelepíteni a Windows új verzióját. Igazából ez a Ryzen hiba sem hozott egetverő visszaesést, de a gamerek azért megérezték.

Az sg.hu nem olyan rég számolt be róla, hogyan is áll most nagyjából a Windows 11 a felhasználók körében. Megvizsgálták a Valve platformjának hardveres és szoftveres rangsorát, amiből az derült ki, hogy a Windows 11 már 19,59 százalékon áll a platform felhasználói körében.

Jobban elmélyülve az adatokban minden ötödik regisztrált tag már ezt az operációs rendszert használja, eközben azonban továbbra is a Windows 10 maradt a listavezető, hiszen a korábbi verzió még mindig a teljes tábor csaknem 74 százalékának kütyüin található meg.

A Microsoft eldöntötte, hogy egy idő után a Windows 10 is megy a süllyesztőbe. Azt hihetjük, hogy a kicsivel több, mint 3 év nem jön el hamar, pedig úgy el fog telni, hogy észre sem vesszük.

A Windows 10 Home, Windows 10 Enterprise, Windows 10 Pro, Windows 10 Education és iOT Enterprise verziók 2025. október 14-ig lesznek támogatottak az ígéretek szerint – számolt be róla a hwsw.hu.

A lap megemlített, hogy ugyebár azután az történik, hogy a Microsoft nem ad ki új funkciófrissítéseket és biztonsági javításokat az operációs rendszer ezen verziójához, és azok nem lesznek letölthetők a szerverekről a Windows Update-en keresztül.

Azoknak a felhasználóknak, akiknek elég gyenge számítógépük van, nem árt már most észbe kapni, és higgadtan összegyűjteni egy újra, amin már vígan elfut a Windows 11.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás