promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mi történik? Négyszögletes hullámok bukkannak fel a tengereken, életveszélyesek az ember számára
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A jelenség ritka, de halálos mindazokra, akik nem fogják azonnal menekülőre.

A négyszögletes hullámok jelensége nem túl gyakori, ezért az emberek hajlamosak rácsodálkozni, ha találkoznak vele. Pedig jobban tennék, ha menekülnének, ezek ugyanis végtelenül veszélyesnek számítanak.

A szögletes hullámok valóban egy kockás asztalterítővé varázsolják a tengerek, óceánok felszínét, mivel egyszerre két irányból, egymásra merőlegesen érkezve támadnak. A legtöbb ilyen hullámrendszer a partokat is eléri, veszélybe sodorva a fürdőzőket, szörfösöket, hajósokat.

Bár elsőre úgy tűnhet, a négyszögletes hullámok valójában nem a víz alatt jönnek létre, hanem két víztömeg eltérő mozgása eredményezi őket. Pontosabban szólva, ilyenkor a víz mozgása hirtelen változik meg, létrehozva az egyáltalán nem magas, ám annál veszélyesebb hullámokat.

A felszín alatt ilyenkor óriási erők munkálkodnak, amelyek a vízben lévő embert bábuként képesek rángatni. Lehúzzák a mélybe, ahol megfullad, vagy pedig nekilökik egy sziklának, ahol halálra zúzza magát.

A szögletes hullámok a nyílt vízen jönnek létre, de még a partig kifutva is megmaradhat az erejük. Nem csoda, hogy a hajótörések jelentős részét is ezek okozzák, pedig viszonylag ritkák, ráadásul általában nem tartanak tovább néhány percnél, de volt olyan is, hogy órákig „reszketett” tőle a tenger.

Van, ahol turistalátványossággá vált ez a veszélyes természeti jelenség, például Île de Ré szigeténél, Franciaország nyugati partvidékén, La Rochelle közelében. Ott egy toronyból is megcsodálhatók a szögletes hullámok, amelyek néha olyan alacsonyak, hogy nem jelentenek veszélyt a vízben maradtakra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás