promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
13 ezer éve kering a Föld körül, máig rejtély, hogy mit keres ott: íme, a félelmetes Fekete Lovag
Borítókép:  Profimedia- illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy elmélet, és ami mögötte van.

Több évtizedes az az elmélet (vagy éppen összeesküvés-elmélet), amely szerint 13 ezer évvel ezelőtt egy idegen civilizáció műholdat állított Föld körüli pályára, ennek segítségével pedig megfigyelnek minket, földlakókat. A rejtélyes tárgyról először 1998-ban készült egy olyan fotó, amely igen-igen sejtető, a képet amúgy a NASA egyik űrmissziója készítette.

A képen azonban Jerry Ross asztronauta beszámolója szerint egyáltalán nem ez látszódik, hanem egy olyan tárgy, amely az űrállomáson végzett munka során az egyik hőálló takaró, amely bizonyos fém alkatrészeket hivatott volna betakarni, elszabadult, és továbblebegett a nagy sötétségbe. A takaró pedig később elégett a Föld légkörében.

Azt az összeesküvés-elméletet, hogy ezen a képen a rejtélyes Fekete Lovag lenne, továbbfűtötte az is, hogy a korábban a NASA által feltöltött kép később eltűnt a honlapjukról, a magyarázat szerint egy frissítés okozott kisebb hibákat. Ma azonban megtalálható már IDE kattintva.

Ám a Fekete Lovag-elmélet sztorija még jóval korábban kezdődött, a rádiózás időszakának kezdeti időszakában, a 20. század elején. Ekkore rejtélyes rádiójeleket is rögzítettek a fiatal rádiósok, amelyekre ugyan később egyéb csillagászati jelenségekkel magyarázatot találtak, de így is akadtak olyan rádiójelek, amelyekre ma sem tudunk pontosan magyarázatot adni. Ilyen például az LDE (long delayed echoes), a rádiójelek olyan visszhangja, amely az eredeti adáshoz képest később jelenik meg.

1973-ban Duncan Lunan sci-fi író vetette fel, hogy akár egy idegen civilizáció minket figyelő műholdja is okozhatja a jelenséget. 

(Forrás: Index, Rakéta, Snopes)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás