promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egész életünkön át megtartható lesz a kedvenc kutyánk vagy macskánk
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy nő elvesztette a házi kedvencét, de addig mesterkedett, míg vissza nem kapta.

Biztosan mindenkinek volt olyan kisállata, amelyet legszívesebben egész életére megtartott volna. A természet azonban kegyetlen, hiszen a kutyák és a macskák 10–20 évig, a kisebb háziállatok pedig még rövidebb ideig élnek.

Az amerikai Kelly Anderson sem volt hajlandó beletörődni, hogy elvesztette Chai névre hallgató, mindössze 5 éves cicusát, és a tudománytól kért segítséget. 25 ezer dollárt (vagyis 8,5 millió forintot) sem sajnált kifizetni azért, hogy klónozzák számára az elpusztult, hófehér bundájú macskát.

Mindez 2017-ben történt, de a ViaGen nevű cég (amely kifejezetten kisállatok klónozására szakosodott) csak nemrég tudta teljesíteni a kérését. Tavaly augusztusban világra jött Chai klónozott mása, azt viszont nem tudni, hogy ez a példány hosszabb életű lesz-e, illetve pontosan ugyanolyan tulajdonságokkal fog-e rendelkezni, amiért a gazdija megszerette.

„A sejtek gyorsan elhalnak még lefagyasztva is, ezért a cég csak 6 milliót tudott kinyerni a szükséges 10 millió helyett. Rettentően elkeserítő volt minden sikertelen próbálkozás, ezért egy idő után elzárkóztam tőle”

– árulta el Kelly, hogy számára is óriási meglepetés volt, amikor a procedúra végül eredményre vezetett. Teljesen sokkot kapott a régi-új macska megszületésekor, akit Belle névre keresztelt. Ezzel is jelezte (magának is), hogy a régi cicust végül elengedte, és most már teljes lelkével az új kedvencére koncentrál.

Fotó: Profimedia

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás