promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Óriási hírünk van a Max Payne rajongóknak: visszatér minden idők egyik legjobb játéka!
Borítókép:  rawg.io (screenshot)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hamarosan újra átélhetjük Max Payne keserves kalandjait, ráadásul úgy, ahogy eddig még soha.

2001-ben jelent meg a Remedy által fejlesztett Max Payne című játék, ami szinte mindent megváltoztatott műfajon belül, ugyanis egy olyan akció/krimi alkotást kaptunk, ami egyszerűen tökéletes, zseniális és páratlan, ráadásul a benne alkalmazott „bullet time”, vagyis lassítás effektnek köszönhetően bitang élvezetes volt a játékmenete.

A történet egy nyomozóról szól, akinek megölik a feleségét és az újszülött gyermekét, ezért nem nyugszik addig, amíg meg nem találja, hogy ki a felelős – egyszemélyes hadsereggé válik, aki könyörtelenül mészárolja a bűnözőket.

Rengeteg játékosban hagyott mély nyomot Max Payne, illetve a 2003-as folytatása is, ami szintén nagyon jó lett – éppen ezért vagyunk biztosak benne, hogy a következő hír sok gamert fog boldoggá tenni, ugyanis a Remedy bejelentette, hogy a Grand Theft Auto-szériát is készítő Rockstar Games-szel karöltve érkezik Max Payne 1-2 remake-je, vagyis a frissített, modernizált verziója, hogy a lehető legjobb minőségben éljük át újra a játékok által nyújtott élményt.

Már azt is tudni lehet, hogy a két játék egy csomagban érkezik PC-re, illetve az újgenerációs konzolokra, mint például a PlayStation 5, vagy az Xbox Series X/S, szóval felkészülhetünk egy kis nosztalgiára, ráadásul még aggódnunk sem kell, mivel a Remedy és a Rockstar Games kiemelt figyelmet szentel a Max Payne 1-2-nek, így valószínűleg nem fogunk csalódni a minőségben – nem úgy, mint a Grand Theft Auto remake-ek esetében.

Készült annak idején egy Max Payne 3 is a Remedy nélkül, de az elég vegyes fogadtatásban részerült, valószínűleg ezért is került ki most a szórásból. Az első két rész remake-jének híre viszont máris elég volt ahhoz, hogy a rajongók elkezdjenek pletykálni a Max Payne 4-ről, hiszen pont kapóra jönne előtte ez a csomag – de ha jön is a negyedik kaland, akkor is több évet kell majd várnunk rá, mivel a fejlesztők most nagyon elfoglaltak a Grand Theft Auto VI-tal.

Ilyen volt régen a Max Payne:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás