promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Azért rejtették el az első egyiptomi piramis tervezőjének testét, mert kiderülne, hogy földönkívüli volt?
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Imhotep korának egyik legzseniálisabb embere volt – de az is lehet, hogy az „égből” pottyant közénk.

A zseniális Imhotep a Krisztus előtti 27. században élt, és leginkább arról ismert, hogy ő tervezte Dzsószer fáraó piramisát, a szakkarai lépcsős piramist. Talán ő használt elsőként oszlopokat is az építészetben, és feltehetőleg a papirusztekercs tökéletesítésében is közreműködött.

A közember származású, rendkívül sokoldalú mester a maga korában igen megbecsültnek számított. Éppen ezért furcsa, hogy az orvostudományban is jártas férfiról fogalmunk sincs, hol van a végső nyughelye, egyelőre nyomát sem leljük, alakja a régészek számára legalább olyan misztikus, mint például Jézusé.

Talán éppen abban rejlik a személyének kulcsa, hogy nem is evilági ember volt, hanem földönkívüli? Egészen elképesztő, hogyan tudott 4700 éve ennyi úttörő dolgot kitalálni egyetlen egyiptomi – hacsak nem az idegen küldték, hogy lendítsen egy nagyot a civilizációnkon.

Imhotep az áldásos tevékenysége révén elérte a legmagasabb papi rangot, ráadásul a maga erejéből, nem pedig a fáraó kegyének köszönhetően. A halála után szinte istenként tisztelték, a rászorulók áldozati ajándékokat vittek a ma már elveszett sírjához, hogy a túlvilágról is segítséget nyújtson számukra.

Végső nyughelye valószínűleg Szakkarában van, és ha rábukkannánk, az legalább olyan jelentőségű volna, mintha a Szent Grált találnánk meg. Minden bizonnyal érdekes eredményekre vezetne a csontjain elvégzett DNS-vizsgálat is.

Imhotep – akinek a neve is gyanús, hiszen „békével érkezettet” jelent – egészen elképesztő forradalmat indított el az építészetben, ugyanis az addigi agyagtéglák helyett mészkövet kezdett el használni, ami jelentősen kitágította a lehetőségeiket, enélkül a piramisok sem jöhettek volna létre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás