promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Idegen, földönkívüli objektumot talált egy férfi, amely most gazdaggá teheti őt
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem sajnált másfél évet az űrbéli tárgy felkutatására, és végül sikerrel járt.

A meteoritok olyan természetes objektumok, amelyek a világűrből érkeznek a Földre, és a légkörbe érve, vagy a felszínhez ütközve nem semmisülnek meg. Felforrósodva és fényt kibocsátva gyakran válnak láthatóvá, a népnyelv ezeket a tárgyakat nevezte el hullócsillagoknak.

Ki gondolná, hogy a meteoritoknak komoly értékük is van? Egy wrexhami (észak-walesi) apa maga is meglepve szembesült ezzel a ténnyel nemrég, és persze nagyon megörült neki. Pedig csak játéknak indult az egész, arra volt ugyanis kíváncsi, hogy maradt-e valami abból a tűzlabdából, amely másfél évvel korábban húzott el a házuk fölött.

A nagyjából egy kilogrammos objektumot aztán csodával határos módon meg is találta. Most pedig abban bízik, hogy sikerül bizonyítania a „földönkívüli” eredetét, ebben az esetben ugyanis 100 ezer fontot (vagyis 45 millió forintot) is érhet az űrbéli „ajándék”.

A férfi egy felszántott kukoricaföldön bukkant rá a kődarabra, amelyet korábban éjszakai cigarettázás közben észlelt belépni a légkörbe. Nem sajnálta az időt a felkutatására, és most komolyan abban bízik, hogy az idegen objektum gazdaggá teheti.

„Ahogy közeledett a ház felé, egyre fényesebb lett. Annyira alacsonyan repült, hogy ha felrúgtam volna egy labdát a levegőbe, eltaláltam volna vele”

– magyarázta a walesi férfi. Az objektum aztán különösebb hanghatás nélkül ért földet, csak némi füstnyomot hagyott maga után a levegőben. Egy amerikai szakértő szerint a kődarab egy üstökösből származhat, ezért lehet különösen értékes.

 

Hogyan azonosíthatók a meteoritok? Erről szól a videó:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás