promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes látvány az ALDI-ban: a húsok között, a polcon fura jelenségre lettek figyelmesek az emberek - fotó
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tényleg döbbenetes látvány.

A Reddit az a hely az interneten, ahol a világ legérdekesebb témáiról megy a diskurzus, korábban például már a közösségi oldal nagy beszélgetésfolyamát felhasználva sikerült több, vitát generáló kép vagy éppen álhír hátterét is megfejteni. Mint például egy elképesztően szűk kolostorbéli ajtó esetét, amikor a neten keringő találgatások a megoldást abban vélték felfedezni, hogy a szűk bejárat arra volt hivatott, hogy a szerzeteseket ösztönözze a fogyásra.

A megoldás már ekkor is jóval földhözragadtabb volt.

A Redditet ugyan a trollok népséges hada inkább elkerüli, ám időnként azért vicces képek is felkerülnek, amelyeket öröm megtrollkodni. Legutóbb például egy ALDI-ban látott steakhús csomagolásától tört ki nevetésbe a közösség.

Most épp vásárlás, bevásárlás közepette készült egy nagyon érdekes fotó tehát.

Az ausztrál hírportál, a 7News cikkében is beszámolt az esetről, amikor is a vásárló szinte borzadva lépett hátra a polctól, amelyre egy olyan steakhúst pakoltak ki, amely meghökkentően hasonlított Károly herceg arcára. Legalábbis a brit férfi azonnal ezt látta bele,

valószínűleg más kultúrkör gyermeke (például Magyarországon) nem pont erre gondolt volna, de Nagy-Britanniában ez lett a megfejtés.

A portálra kattintva találhattok még képeket a különös kinézettel csomagolt termékről.

A jelenség neve amúgy pareidolia, és hogy ez pontosan mit is jelent?

A boldogulás és túlélés szempontjából fontos folyamat, az agyunk egy rakat helyen olyankor is arcokat lát, amikor szó sincs erről. Egyfajta túlélési technika tehát, hiszen az emberi elme kifejezetten arra van trenírozva, hogy az arcfelismerés alapján különböztesse meg az embereket, illetve egyéb élőlényeket, így a vadakat is.

Íme 100 példa még egy zseniális YouTube-videóban, amikor az emberek arcokat láttak ott, ahol valójában nem is voltak arcok:

[[magyarorszag2]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás