promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hamarosan elkezdhetik a kutyák és macskák koronavírus elleni oltását is
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Érdemes maszkot tenni a négylábú kedvencünkre, hogy megvédjük a fertőzéstől?

Miközben Afrikában a lakosság mintegy 13 százaléka részesült koronavírus elleni védőoltásban, a világ legfejlettebb részein máris azon gondolkodnak, mikortól lehet oltani a kutyákat és a macskákat.

A házi kedvencekre is veszélyes a vírus, de amíg az emberek nem részesülnek megfelelő védettségben, addig talán felelőtlen luxusnak mondható ezen gondolkodni. Annál is inkább, mivel a tudomány jelenlegi álláspontja szerint kicsi az esélye, hogy a kutyusok és cicák COVID-19-cel fertőződnek meg, illetve ritkán képesek a betegséget átadni a gazdiknak.

A fentiek tükrében felmerülhet a kérdés, hogy miért tervezik mégis a háziállatok vakcinázását. Erre talán az lehet a válasz, hogy az egyik fajjal, mégpedig a nyércekkel egyszer már komolyan meggyűlt az emberiség baja.

2020 végén Dániában derült ki, hogy a prémjükért tenyésztett állatok elkapták a koronavírust a gazdálkodóktól, majd vissza is adták azt az embereknek. Ez a mutációk miatt kétségkívül nagy rizikót jelent, ezért a skandináv országban 2021 februárjáig mintegy 15 millió nyérc leölését hajtották végre.

Ha ugyanez a probléma a kutyáknál és macskáknál is felmerülne, az beláthatatlan következményekkel járna. A Zoetis gyógyszervállalat volt az, amely elsőként lépett, és már tavaly elkezdett a házi kedvenceknek beadható vakcinán dolgozni. A dán hírek hatására aztán kutatásait a nyércekre is kiterjesztette, hiszen azon a téren is jelentős gazdasági hasznot remél.

A kutyusok és cicák esetében egyelőre nem kell aggódni a járvány miatt, hiszen az amerikai Szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) szerint eddig minimális esetben fertőződtek meg koronavírussal.

Amikor elkapták a fertőzést, akkor az emberéhez hasonló tüneteket produkáltak, lázzal, orrfolyással, nehéz légzéssel. Mivel a közeli kontaktus megnöveli a fertőzés kockázatát, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a tünetek felfedezése után mindenki kerülje a házi kedvence puszilgatását, babusgatását.

Kutyák és macskák esetében – erre külön is felhívják a figyelmet – a maszk használata butaság, hiszen az állat úgysem tűrné el azt magán. Nem tanácsos alkoholos vagy más fertőtlenítőszert sem alkalmazni náluk, különösen azért sem, mert a vírus állati szőrről valószínűleg nem tud továbbterjedni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás