promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Súlyos bírságot kaphatnak a budapestiek, ha nem figyelnek erre
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rollerek és e-rollerek vannak szanaszét Budapesten, így a főváros besokallt.

Azt a South Park már régen megjósolta, hogy hamarosan rollerek és e-rollerek lesznek szanaszét a nagyvárosokban. Mr. Mackey fel is vette a harcot ellenük, és most a legtöbben igyekeznek is követni a példáját.

Azzal minden szakember egyetért, hogy ezeket az eszközöket nem tiltani kell, hanem szabályozni. Ma nagyjából 7 ezer megosztott roller és 2 ezer kerékpár található szanaszét Budapesten.

Az Index számolt be róla, hogy főváros nem vár tovább arra, hogy a KRESZ keretei között szabályozzák az e-rollereket, így a BKK-val és a kerületekkel közösen mintegy 500 mikromobilitási pont kialakítását szeretnék megvalósítani.

A lap kitért arra, hogy a szolgáltatók (BuBi, Donkey republic, Lime, Bird, Tier) hatósági szerződést köthetnek majd az adott közterület tulajdonos önkormányzatával, a közterület használatért pedig majd díjat fizetnek.

A pontok amíg nem épülnek meg, addig az alkalmazások GPS-e fogja mutatni, hogy hol helyezhetjük el az elektromos járműveket.

Ha az eszközöket nem a megfelelő helyre fogjuk letenni, akkor azért nem a felhasználót, hanem a szolgáltatót fogja bírságolni az önkormányzat, de ők nyilván kidolgozzák majd a rendszert, hogy továbbhárítsák ezt.

Valószínűleg emiatt elég sok ember fog fellélegezni, akinek már szúrta a szemét a rengeteg széthagyott e-roller.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás