promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kína hiperszonikus repülőt épít, amely egy órán belül bárhová eljut a Földön
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A gép sebessége harmadakkora lesz, mint az űrt átszelő Voyager űrszondáé.

Bő 19 ezer km/h csúcssebességre lesz képes a kínaiak legújabb, hiperszonikus repülőgépe. Ez az iszonyatos tempó arra is elegendő lesz, hogy legfeljebb 10 utasa egy órán belül a Föld bármelyik pontjára eljuthasson.

Csak összehasonlításképp: a jelenlegi leggyorsabb ember alkotta járművet, a 62 ezer km/h sebességgel haladó Voyager–1 űrszondát 1977-ben juttattuk az űrbe, és most 23 milliárd kilométerre jár tőlünk.

A 45 méter hosszú kínai repülőgép nagyjából harmadával nagyobb egy Boeing 737-esnél, tehát nem is egy kompakt masináról van szó. A hangsebesség ötszörösével száguldó gépet egy törölt NASA-program újjáélesztésével alkotják meg.

A hajdani Concorde-hoz hasonlóan deltaszárnyakkal rendelkező szuperjárgány a Boeing Manta X-47C alapjaira épül, amelyet bő két évtizede alkotott meg a NASA, de a projekttel 2000-ben végül felhagytak, mert túlságosan sokba került volna a megvalósítása.

A kínaiaknak viszont semmi sem drága, ők úgy kalkulálnak, hogy egész flottát hoznak létre a 10 személyes gépekből 2035-re, amelyek egy évtizededdel később, 2045-ben már 100 utast is szállíthatnak.

A terv kulcsfigurája Ming Han Tang, aki mérnökként dolgozott az amerikai űrkutatási hivatalnak. Ő fejlesztette azt a technológiát, amely most alapul fog szolgálni, és amely két elkülönített, mozgó alkatrészekkel nem rendelkező hajtóművet fog használni a gépen.

A repülőből egyelőre csak modell létezik, ám már annak alapján is kiderült, hogy a koncepció életképes, és a deltaszárnyú gép nagy magasságban is jól működik. Most azokon a pontokon próbálnak erősíteni rajta, amelyek különösen nagy hőnek és nyomásnak vannak kitéve az elképesztő sebességből adódóan.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás