promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hátborzongató jóslatot kaptak a magyarok, mi leszünk az elsők, akik űrlényekkel találkoznak - egy jós elárulta azt is, hogy mikor!
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A balkáni vak jós azt az is elmondta, hogy melyik bolygóról érkeznek majd hozzánk.

Nostradamus mellett a világ másik leghíresebb jósa a bolgár származású vak jós, Baba Vanga, akinek a hazájában számtalan szobra is díszíti a köztereket. A nemzetközi sajtóban általában úgy hivatkoznak rá, mint a balkán Nostradamusára. Eredeti neve Vangelia Gushterova, és 12 éves volt, amikor örökre elvesztette szeme világát, nem sokkal rá pedig látomásai támadtak, amelyek egész életében vele maradtak.

Korábban olyan híres jóslatai is bejöttek, minthogy Putyin kerül majd Oroszország élére, de többek között azt is megjövendölte, hogy Európa gazdasága súlyosan megrogy majd 2020-ban.

Ám ez mind csak a felszín, Baba Vanga egyszerű asszony volt, akit sohasem hajtott a nyereségvágy. Tudni kell róla, hogy számtalan követője akadt, akiknek azonban már számított a pénz. A bolgár jós 1996-ban meghalt, utána pedig nagyon sokan szerettek volna hasznot húzni a körülötte kialakult hírnévből és misztikumból. Így pedig rengeteg olyan jövendölés terjedt el az interneten, amelyekről egyszerűen nem beszélt Baba Vanga.

A Metro bulvárlap összegyűjtötte a legérdekesebb jóslatokat, amelyeket az utókor mégis a balkáni jóshoz köt, és a csúcsligában szerepel egy olyan jövendölés is, amely hozzánk, magyarokhoz kötődik. A jóslat pedig nem kispályás, hanem egyenesen topligás, egy misztikus, földöntúli jövendölés.

Amely szerint a magyar lesz az első nemzet, akikkel kapcsolatba lépnek majd az űrlények, erre azonban még várni kell, jobban mondva nem tudjuk, hogy mikor következik be. A jóslat szerint ugyanis 200 éven belül minket fognak felkeresni az ufók a Vamfim nevű planétáról. A Baba Vanga nevéhez kapcsolt jövendölés szerint az ekkor érkezők közül sokan le is telepednek majd a Földre.

Kettős honfoglalás újratöltve?

Amúgy nem ez az első sztori, amely a magyarokat összekapcsolja az űrrel és az űrből érkezőkkel. A Szíriusz-elmélet értelmében ugyanis korábban a Földre érkező idegenek beleavatkoztak a mi népünk genetikájába. Erre pedig számtalan bizonyíték is van (a hívők szerint), amelyekről korábban ebben a cikkben írtunk:

(via 24.hu, Metro)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás