promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hátborzongató hasadások nyíltak a földben a horvát főváros közelében
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A szinte tökéletes kört formázó képződmények látszólag a semmiből bukkantak fel. 

A mintegy 30 méter széles és 15 méter mély, szabályos kör alakú lyukak a 2021-es újév előtt jelentek meg, szinte egyik napról a másikra. A főváros közelében fekvő két falu, Mečenčani és Borojevići területén egy hónap alatt megközelítőleg 100 víznyelő alakult ki, amelyek közül némelyik csupán egy kőhajításnyira áll egyes lakosok házától. Néhány hasadék ráadásul a házak alatt fészkelt, megrepesztve az épületek falait.

„Nagyon kényelmetlenül érezzük magunkat. Mindenütt víznyelők vannak körülöttünk, és felemészt minket a bizonytalanság. Nem tudjuk, kénytelenek leszünk-e elhagyni az otthonainkat. Ezek a lyukak veszélyesek, mivel hirtelen nyílnak meg a földből, amikor a bennük lévő víz elszivárog” 

– mondta az egyik lakos a Reuters hírügynökségnek 2021 márciusában.

Sokáig nem lehetett pontosan tudni, mitől alakultak ki ezek a felszíni karsztjelenségek, a tudósok azonban végül megoldották a geológiai rejtélyt. 2020 december végén egy pusztító, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Horvátország középső részét – a természeti katasztrófa során hét ember életét vesztette, és 26 ember komolyabban megsebesült.

A rengést Horvátország egész területén, valamint a szomszédos Boszniában és Szerbiában is érezni lehetett. 

Bár a víznyelők nem a szeizmikus rázkódások tipikus tünetei, köztudott, hogy rejtett földalatti üregekkel rendelkező területeken fordulnak elő. Horvátország többtucat barlangnak ad otthont, közülük három 1000 méternél is mélyebb. Ezek a mély, földalatti barlangok az enyhén savas vízfolyások miatt jönnek létre, amelyek lassan erodálják a mindinkább feloldódó alapkőzetet, amilyen például a mészkő. A folyamat hatására kanyargós földalatti alagutak és barlangüregek alakulhatnak ki. E struktúrák között pedig víznyelő keletkezhet, ha bármilyen okból a felső „mennyezet” beomlik a földalatti rendszer fölött.

Úgy tűnik, hogy a december végi földrengés összezúzta a bizonytalanul álló földalatti rendszereket, amelyek összeomolva több tucatnyi víznyelőt hoztak létre. 

Az ilyen üregek felett gyakran földrengések nélkül is összeomlik a talaj [...], ám a földrengések felgyorsították és felerősítették ezeket a folyamatokat” 

– mondta a Horvát Földtani Intézet szóvivője.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás