promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
6 reménykeltő jel, hogy idén legyőzhetjük a koronavírust
Borítókép:  ATTILA KISBENEDEK / AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Akár még európai nyaralásra is elmehetünk, ha beoltatjuk magunkat.

1. Hallgassunk Müller Cecíliára: oltakozni kell. Másfélmillió ember már idehaza is megkapta valamelyik vakcinát, és egyelőre nem vette át az agyuk felett az irányítást Bill Gates az 5G segítségével. Tekintsünk példaként Izraelre, ahol 100 emberre 109 dózis beadott oltóanyag jut, és ennek köszönhetően már január 20. óta meredeken csökken a halálesetek száma, jelenleg napi 10 körül alakul.

2. Valószínűleg lesznek még újabb hullámok, de ezek egyike sem lesz már olyan súlyos, mint a most tomboló harmadik. Legalábbis ez a véleménye Müller Viktor elméleti biológusnak, aki a Válasz Online-nak kifejtette, hogy az immunrendszerünk idővel megtanulja a vírus nem változó vonásait felismerni, ezáltal a fertőzések lefolyása is enyhébbé válik.

3. Amerika a nyár elejére, Európa pedig a nyár végére nagyjából irányítása alá veheti a járványt, sőt az EU máris azon gondolkodik, hogyan lehetne megmenteni az idei turistaszezont. Valószínű, hogy beoltva, negatív teszt birtokában vagy a gyógyultság bizonyításával az uniós polgárok szabadon utazhatnak majd a közösségen belül – állítja a New York Times.

4. Nyilvánvaló, hogy a vakcinák működnek, biztonságosak és hatékonyak, még ha némelyikkel alkalmanként akadnak is problémák. Március 15-ig 109 millió vakcinát használtak fel az Egyesült Államokban, és az oltottak közül csupán 1913 személlyel végzett a vírus, ami 0,0018 százalékos arányt jelent.

5. Míg a második hullám 6800-as napi esetszámnál csúcsosodott, a harmadik pedig (eddig) 11 ezer fölött, addig az első hullámban már a napi 100 megbetegedést is sokalltuk idehaza. Jó esély van rá, hogy a vírus a nyár közeledtével lecsillapszik, és az oltások előrehaladtával szeptemberre akár végezhetünk is vele.

6. Magyarországon december 26-án kezdődtek a vakcinázások, vagyis a három hónap alatt beoltott másfél millió ember nem tekinthető soknak. Ugyanakkor egyre több a vakcina, nemcsak mennyiségileg, de a választékot tekintve is, idehaza jelenleg 7-féle terméket használnak. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már engedélyezte a Janssent és a Comirnaty-t is, valamint sebtében vizsgálja a CureVac és a Novavax oltóanyagait, vagyis már nem kell sokat várnunk a nyájimmunitás kialakulásáig. Bírjuk ki!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás