promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tizenöt éve került fel az első videó YouTube-ra: mutatjuk, hogy mi volt az
Borítókép:  youtube.blog.hu
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A világ legnagyobb videómegosztó portálja pontosan 15 éve, április 23-án közölte az első tartalmát, amit az egyik alapító készített.

Szinte elképzelhetetlen mai fejjel, hogy ne legyen az életünk része a YouTube, hiszen ott hallgatunk zenét, oda megyünk nevetni, szórakozni, sőt, még tanulásra is ezt az oldalt használjuk. A koronavírus-járvány miatt kialakult karantén alatt pedig sokan konkrétan meg is bolondulnánk nélküle, és ezt vehetjük ténynek is.

Most pedig a CNN információi szerint történelmi pillanathoz érkeztünk, ugyanis:

pontosan ma 15 éve, 2005. április 23-án töltötték fel a YouTube-ra az első videót.

Az egyik alapító, Jawed Karim rakta ki az első tartalmat a platformra, ami egy 18 másodperces kis szösszenet volt „Me at the zoo”, vagyis „Én az állatkertben” címmel, amin ő látható pár elefánt előtt, miközben elmondja, hogy milyen menő ormányuk van. A publikálás óta már több mint 90 millió nézőt vonzott az alkotás, szóval nagy kár, hogy csak ez az egy videó van a csatornán.

Jawed és két társa 2016-ban adták el a YouTube-ot a Google-nek 1,65 milliárd dollárért, szóval igazán jól járt, a többi pedig már a történelem része, hiszen jelenleg is akkora népszerűségnek örvend a platform, hogy ez világszerte a második leglátogatottabb oldal a Google után. Íme, az első YouTube-videó:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás