promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pánikolsz a WC-papír miatt? Ez az oldal megmondja, hogy meddig tart ki a készleted!
Borítókép:  Illusztráció / Photo by Jasmin Sessler on Unsplash
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az emberek a koronavírus miatt már Magyarországon is elárasztják a boltokat, és érdekes módon valamiért a WC-papír lett az egyik legkelendőbb hiánycikk. Van egy oldal, ami viszont segít megoldani az emiatt kialakult pánikhelyzetet.

A COVID-19 miatti pánik már szinte az egész világra jellemző, így az emberek inkább otthon maradnak, sűrűn mosnak szappannal kezet, és kerülik a tömeget. Egészen addig, amíg el kell menni a boltba, ahol vagy szerencsénk van, és tudunk még vásárolni alapvető dolgokat, vagy túl későn érkeztünk, és a felhalmozók már bezsákolták az ipari mennyiségű WC-papírt is, akár az életük árán.

Itt mutatkozik meg igazán az emberek fontossági sorrendje, hiszen az is megvette a 20 kg lisztet, aki életében nem sütött még, illetve a toalettpapírt is úgy viszik az emberek, mintha a túlélés kulcsa lenne. Ezt teszi velünk a vírustól való félelem, a pánik, és ez ellen nem sokat tudunk tenni. Most viszont a Metro talált egy olyan oldalt, ami mindent megváltoztat:

megmondja nekünk, hogy meddig tart ki a WC-papír készletünk ezekben az ínséges időkben.

A szimplán „How much toilet paper?” nevezetű oldalt pofonegyszerű használni, hiszen a „Rolls you have” csúszkán csak be kell állítanunk, hogy hány tekercsünk van, majd alatta a „Toilet visits per day”-nél meg kell adni, hogy naponta hányszor megyünk WC-re, és már készen is vagyunk:

felül kiderül, hogy még hány napig tartanak ki a készleteink.

Ráadásul még fejlettebb funkciókat is találhatunk az oldalon, ahol további intim adatokkal biztosíthatjuk a kalkuláció helyességét, így elmondható, hogy a készítők szinte mindenre gondoltak az érdekünkben.

Ez talán majd segít enyhíteni egyes embereknél a pánikot, és megnyugodnak, hiszen az utóbbi napokban felvásárolt körülbelül 80 tekercs toalettpapír napi 4 „nagydolog” végeztével is majdnem egy évig elég alapesetben.

Legyünk tekintettel másokra is, és ne halmozzuk fel embertelen mennyiségben a dolgokat!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás